Detail info
Close

Európa Kiadó

VilágVeleje Nyár
Európa Kiadó

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

VilágVeleje Nyár 2013
Európa Kiadó
Ági és Fiúk – Kontroll Csoport műsor

2013. június 21., 20:00
Millenáris Teátrum, Budapest

Június 21-én, a Zene Ünnepén az Európa Kiadó húsz év után új anyaggal jelentkezik, és új felállásban ad koncertet a Millenárison, a VilágVeleje Nyár 2013 keretén belül.
 
A csapat május elején stúdióba vonul, hogy elkészítse új anyagának felvételeit, ami azután CD-n is megjelenik majd. 1993 óta ez az első alkalom, hogy az együttes új számokkal áll a közönsége elé. A program címéről egyelőre még nincs információ, de az már biztos, hogy az alcíme a Love ’12 lesz, ami egyértelmű utalás a zenekar korábbi, Love ’82 és Itt kísértünk – Love ’92 című kiadványaira illetve műsoraira. A budapesti közönség élőben június 21-én a Millenárison találkozhat majd az új számokkal és ott láthatja először a zenekar új felállását is. Az eseményen már kapható lesz a CD is.
 
Az Európa Kiadó előtt az Ági és Fiúk – Kontroll Alatt címmel Kontroll Csoport dalokat ad elő, vendégművészek közreműködésével.

Jegyárak:
elővételben 3900 Ft, a helyszínen: 4400 Ft

További információk:
http://vilagveleje.hu/
http://www.facebook.com/vilagveleje.produkcio

Top