Detail info
Close

Magyar Cirkuszcsillagok

Magyar Cirkuszcsillagok

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Magyar Cirkuszcsillagok

2015. január 10-én már a harmadik nemzeti cirkuszévadát kezdi a Fővárosi Nagycirkusz. A régi fényét, életerejét, közönségét az elmúlt években visszaszerző aréna a Városliget igazi fénypontjává vált!

Az új cirkuszévad a Magyar Cirkuszcsillagok című fergeteges gálával indul. A hazai cirkuszvilág legnagyobb aktív bajnokait felvonultató nemzeti bemutatón egyszerre láthatja a közönség azokat a sztárokat, akikre az elmúlt években, évtizedekben a legbüszkébben lehettünk.
Hosszú évek után újra fellép a Donnert lovas zsokécsoport, melynek legeredményesebb éve 2013 volt. Ebben az évben mind a Monte Carloi Cirkuszfesztiválon  mind a híres Massyi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Bronz díjat vehetett át.
A Rippel fivérek  1996-ban a párizsi cirkuszfesztiválon elnyerték a zsűri és a közönség díját,  2000-ben pedig Ezüst Pierrot-díjat nyertek a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett 3. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Most újra bizonyítják, hogy a világszerte csodált produkciójuk semmit sem vesztett régi fényéből.
A magyar cirkuszművészet mindmáig legnagyobb bajnoka, a 2004-ben a Monte Carlo-i Cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc díjat, majd 2008-ban Arany Bohóc díjat nyerő Richter Flórián elefánt- és lovas produkcióival igazolja nemzetközi hírnevét.


Jegyárak:
felnőtt - 3.900,- Ft
gyerek - 2.700,- Ft (4–18 éves kor között)
nyugdíjas - 2.900,- Ft

A gyerek és nyugdíjas kedvezményt a helyek Kosárba tétele után, az ár alatt megjelenő legörgető sávban - *határozatlan - lehet kiválasztani.

Szeretettel várjuk Önt és családját!

Bővebb információ: http://www.fnc.hu/musorunk

Top