Detail info
Close

Zenés beszélgetés a Bagossy Brothers C. zenekarral

Zenés beszélgetés a Bagossy Brothers C. zenekarral

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Zenés beszélgetés a Bagossy Brothers Company zenekarral
2018. április 26., 19:00
Benczúr Ház Díszterem

Az egyedi hangzásvilággal rendelkező együttes 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. A csapat nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).
Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. A Cseh Tamás Program nyerteseként 2014-ben robbantak be a hazai könnyűzenei köztudatba és mára széles ismertségnek örvendenek, komoly rajongó táboruk alakult ki. A csapat erőssége, hogy dalszövegeiket és a zenét is maguk szerzik a fiúk. A program támogatásával rögzítették első nagylemezük anyagát, amely 2015. márciusában jelent meg “Elviszlek” címmel és rögtön az első héten a Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált.
A lendületes kezdést követően folyamatosan készülnek új dalaik, a magyar és az erdélyi fesztiválok és zenei rendezvények állandó fellépői lettek, koncertjeik száma dinamikusan növekszik népszerűségük és rajongótáboruk bővülésével.   2017 márciusában jelent meg a zenekar második nagylemeze “A Nap felé” címmel.
Az együttest 2017-ben Fonogram Díjra (az év felfedezettje kategóriában) és a Petőfi Zenei Díjra (az év felfedezettje és az év dala kategóriában) jelölték.

A hangulatos esti beszélgetés keretében a fiúk régi barátságukról, a dalok születéséről, az elmúlt évek robbanásszerű sikereiről és az erdélyi gyökereikről is mesélnek majd a műsorvezetőnek. Természetesen néhány legkedvesebb daluk is elhangzik majd az est folyamán.

Top