Detail info
Close

TOKIO HOTEL

TOKIO HOTEL

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

TOKIO HOTEL
2019. június 2.
19:00 teremnyitás
20:00 Szabyest
20:25 Charming Liars
21:10 Tokio Hotel

2019 áprilisában a Tokio Hotel turnéra indul, hogy egy vadonatúj show-val megünnepelje a zenekar színpadon eltöltött 15 évét, és a 2019-ben érkező új albumát. E körút hírére pedig a magyar rajongók szíve is megdobban, ugyanis a csapat közel 12 év után ismét fellép Budapesten! A június 2-i koncertre több komoly meglepetést is ígér a csapat, különösen a régebbi rajongóknak.
A csapat a mai napig folyamatosan frissíti és színesíti zenéjét, e fejlődés jegyében készül majd a 6. album is. Az újdonságok felé bátran nyitó, és egyben nagyon személyes dalszerzési folyamat során a Tokio Hotel a már közel két évtizednyi örökségét sem szeretné hátra hagyni, sőt, a 2019-es koncertekre is ennek jegyében készülnek. Az énekes Bill Kaulitz nyilatkozta a tavasszal induló turné kapcsán: „Egy varázslatos nyári utazás ihlette a show-t, amelyhez egy igazán különleges dalsort raktunk össze a rajongóinknak.” 
 
A szervezők és a produkció közösen döntöttek a június 2-i Tokio Hotel koncert  MoM Sportba költözéséről, az új cím: 1123 Budapest, Csörsz u. 14-16. Minden eddig megváltott  jegy természetesen érvényes az új helyszín azonos szektorába, illetőleg a belépők továbbra is kaphatóak a Ticketportal rendszerében!
További fellépők csatakoztak az eseményhez a brit Charming Liars, és a magyar Szabyest személyében.
A helyszín változás technikai okairól további infót info.budapestpromoter@gmail.com-ra küldött emailcímre kaphattok!

Helyszín: MOM Sport (1123 Budapest, Csörsz u. 14-16); megközelíthetőség és parkolás: http://momsport.hu/Jegyárak:
- álló: 12990 Ft (05.30 után és a helyszínen: 14990 Ft)
- normál ülő: 12990 Ft
- kiemelt ülő 1 (színpadhoz legközelebbi szektorok): 16990 Ft
- kiemelt ülő 2

Galéria

picture TOKIO HOTEL
Top