Detail info
Close

Üvegtigris filmvetítés Csuja Imrével

Üvegtigris filmvetítés Csuja Imrével

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

ÜVEGTIGRIS FILMVETÍTÉS CSUJA IMRÉVEL
2019. október 10., csütörtök, 18 óra
Lurdy Mozi


2001. október 18-án mutatták be a hazai mozik Kapitány Iván és Rudolf Péter közös filmjét, mely egy olyan közeget és történetet mutatott be nekünk, mely minden groteszk mivoltánál fogva – vagy épp azért - is hihetetlenül magyar. Olyan szituációkat, és alakokat vetített elénk, melyek megtörténtek mindannyiunk környezetében, és amilyen figurákat személyesen is ismerünk. Az Üvegtigris első része hamar kultikus közönségkedvenccé vált, különösen sziporkázó humorának és szállóigévé lett szövegkönyvének köszönhetően.
Az első részt két folytatás követte, 2006-ban, majd 2010-ben, és bár úgy fest egyelőre, hogy nem készül több, a gyártó Filmpartners Kft-vel közösen úgy gondoltuk, érdemes méltóképpen megünnepelni, hogy kedvenc büfénk idén felnőttkorba lép, és betölti a 18. születésnapját. Ennek megfelelőn hosszú-hosszú évek után először Kapitány és Rudolf klasszikusa egyetlen este erejéig ismét visszakerül a mozivászonra.
És ez még nem minden. Az Üvegtigris jól ismert figurái közül is kiemelkedett népszerűségét tekintve az a Csoki, akit a vásznon a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Csuja Imre keltett életre elképesztő ihletettséggel. Imre ott lesz velünk, hogy együtt ünnepeljük a 18. születésnapot, és a vetítést követően személyesen mesél majd nekünk a film elkészültének és kultikus státuszba emelkedésének kulisszatitkairól.

Top