Detail info
Close

Szentpétervári Eifman Balett - Rodin

Szentpétervári Eifman Balett - Rodin

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2014

Rodin
Közreműködik: Szentpétervári Eifman Balett

Az Eifman Balett új alkotása a világ egyik legjelesebb szobrászának, Auguste Rodinnek, valamint segítőjének, szerelmének és múzsájának, Camille Claudelnek állít emléket. Szenvedélyes kapcsolatuk története tele van drámával. Tizenöt év együttlét utáni szakításuk Camille mentális leépülésének, destrukciójának kezdetét jelentette. Végül 1943-ban, harminc év elmegyógyintézeti kezelés után, elfeledetten halt meg. A történet a zsenik tragikus természetéről szól, s mint a koreográfus előző műveiben, itt is a modern pszichologikus balett testbeszéde áll a középpontban. A darab emellett bemutatja a műalkotás összehasonlíthatatlan misztériumát is. Borisz Eifman azon kevés orosz koreográfus egyike, aki hosszú évtizedek óta a világ élvonalába tartozik. Eddig több mint negyven balettelőadás kötődik a nevéhez. 1977-ben alapította saját társulatát, a Leningrádi Új Balettet, melyet ma Szentpétervári Eifman Balettként ismer a világ. Alkotásaiban a szenvedély, a dinamizmus, a spirituális kapcsolat társul az orosz balett fölényes technikai tudásához és kultúrájához.

Top