Detail info
Close

Sebő Ferenc és Kollár-Klemencz László: Erdő

Sebő Ferenc és Kollár-Klemencz László: Erdő

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Erdő koncert
ŐSBEMUTATÓ

„Nem játszik semmilyen hangszeren, de azáltal, hogy az erdő adta lehetőségek ritmusa szerint folyik, szüntelen, tiszta zenével tölti meg csarnokát.” /Kurt Almqvist/

„Ami az erdőben történt az ott is marad.“

Most először ad közös koncertet a közönség előtt Sebő Ferenc és Kollár-Klemencz László, ahol a két zenekar az erdő, a természet és az ember viszonyát járja körbe, illetve az erdőben rejlő titkokat próbálja feltárni és láthatóvá tenni a közönség számára. Kelet-Európa archaikus kultúrája, a népzene és a régizene sok szállal kötődik az erdőhöz. A fellépő művészek több vonalról is kapcsolódnak az est koncepciójához: bepillantanak a népzenébe, a régizenébe, néhány balladába, énekelt versbe, valamint átiratokból, feldolgozásokból és saját dalokból állítanak össze az est koncepciójához illeszkedő válogatást.

Kollár-Klemencz László előadóművészetében különösen meghatározó a természet jelenléte. Koncertjeit az erdő misztikájára építi, az ember és az erdő kapcsolatát festi le, illetve ennek a viszontagságait, valamint csodáit, melyeket a hallgatóság már megtapasztalhatott a legutóbbi Rengeteg című albumán is, amely szintén részét képezi ennek az estnek.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon több közösen, kifejezetten erre az alkalomra írt szerzemény is megszólal Sebő Ferenc és együttese, Kollár-Klemencz kamarazenekara és a meghívott vendégművészek előadásában.

Közreműködnek: Kollár-Klemencz László és kamarazenekara, valamint Sebő Ferenc és zenekara

Top