Detail info
Close

Ivan & The Parazol

Ivan & The Parazol

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Az Ivan & The Parazol egy 2010-ben alakult budapesti beat, rock zenekar. A ’60-as évekből erősen merítő és elképesztő lazasággal prezentált zenéjük eddig mind a rajongók, mind a kritikusok fejét elcsavarta. Három nagylemezük jelent meg, az első („Mama don’t You Recognize Ivan & The Parazol?” 2012) lemezükön található „Take my hand” című daluk jelentette a zenekar berobbanását, a dal hónapokig szerepelt az MR2 Petőfi Rádió toplistáján. Második lemezükről („Mode Bizarre” 2014) pedig a „Together” lett a 2014-es Sziget fesztivál himnusza. A zenekar megjárta többször az amerikai SXSW fesztivált, játszott az Egyesült Királyságban valamit Hollandiában is. Eddigi pályájuk fontos pontja, hogy játszhattak a legendás Deep Purple előtt, valamint az Illés zenekar Beatünnep koncertsorozatának is részt vevői voltak. Harmadik nagylemezüket „The All Right Nows” címmel egy dupla teltházas koncerttel mutatták be az A38 hajón 2015 decemberében.

 

Felhívjuk kedves jegyvásárlóink figyelmét, hogy jegyeket legkésőbb 2017. március 11-én este 8 óráig áll módunkban lefoglalni. A bennragadt foglalásokat a fenti időpont után töröljük.

Top