Detail info
Close

Lehár – zenés játék Derzsi György előadásában

Lehár – zenés játék Derzsi György előadásában

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Lehár – egyfelvonásos zenés játék Derzsi György előadásában, majd zenés beszélgetés a színművésszel.

Vendég Mondok Yvette operaénekes, közreműködik Thurzó Zoltán zongoraművész

2018. február 16. péntek 19 óra
1068 Budapest, VI. ker. Benczúr utca 27.
Benczúr Ház Díszterem

Lehár Ferencet, a körülrajongott zeneszerzőt várja a nagyvilág. Őt azonban nem csábítja el az amerikai álom. Életét kockáztatva Közép-Európában marad, sorsközösséget vállal zsidó származású feleségével. Barátai hívják Amerikába, de nem akar, nem tud elmenni, mert lelke az operettek rózsaszínű világában él. Pedig már csomagol, csomagolja az emlékeit, ami ezer szállal köti Bécshez, aztán mégis marad. Döntéséért nagy árat fizet – elveszíti a „hangját”, nem ír többet. 1938 után nem is születik több új Lehár-operett.
A jelenetek éppen a csomagoláskor feltörő emlékek. A darab szinte csak utalásszerűen emel ki egy-egy életeseményt, nem törekszik teljességre. Lehár Ferencet, az emlékeit összerakó embert állítja középpontba.
A darabban előforduló alakokat Derzsi György színművész egyszemélyben jeleníti meg. A dalok egy része kevésbé ismert Lehár szerzemény, némelyek azonban mindenki számára ismerősen csengenek.
Soóky László és Lehár Ferenc írásaiból színpadra alkalmazta: Varga Emese
Rendezte: Benkő Géza
Előadja: Derzsi György

Top