Detail info
Close

A tehetség kötelez - Seleljo Erzsébet

Zeneakadémia Koncertközpont
A tehetség kötelez - Seleljo Erzsébet

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

A tehetség kötelez
Seleljo Erzsébet – Szaxofonszonáták


Creston: Sonata
Hindemith: Sonata
Albright: Sonata
Denisov: Sonata
Borbély Mihály: Sonata (ősbemutató)

Seleljo Erzsébet (szaxofon), Seleljo Irén (zongora)

„Bárcsak a jövendő művésze önmagán belül, s nem kívül tűzné ki az elérendő célt, s lenne a virtuozitás csupán eszköze, nem pedig végcélja. Bárcsak mindig észben tartaná azt, hogy bár a mondás szerint Noblesse oblige (a nemesség kötelez), de legalább annyira, sőt sokkal inkább, mint a nemesség: GÉNIE OBLIGE (a tehetség kötelez)!” Paganiniről írott nekrológjában, 1840-ben fogalmazott így Liszt Ferenc, és saját maga mutatott példát arra az utókornak, hogy mire is kötelezi egy művészt a tehetség. Mindenekelőtt arra, hogy tehetségét megossza a világgal. A Zeneakadémia Koncertközpont új – hagyományteremtő szándékkal életre hívott – sorozata minden félévben több zeneakadémista növendéknek vagy együttesnek kínál bemutatkozási lehetőséget. Az őszi félévben először Seleljo Erzsébet, a londoni Royal College of Music és a bécsi Konservatorium Privatuniversität Wien egykori növendéke, a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója mutatkozik be testvére, Seleljo Irén zongorakíséretével. A számos versenygyőzelemmel büszkélkedhető ifjú szaxofonos a 20. századi klasszikus szaxofonrepertoárból válogatta műsorát, melynek keretében Borbély Mihály szonátája ősbemutatóként hangzik el.

Top