Detail info
Close

Billy Talent x Zebrahead x

Billy Talent x Zebrahead x

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

BILLY TALENT
Zebrahead


2016. június 07., kedd
Budapest Park, Nagyszínpad

Kanada legnépszerűbb punkrock zenekara újra Budapesten koncertezik

A ’90-es évek elején négy gimnazista fiú egy Toronto melletti kisváros katolikus iskolájában úgydöntött, megalapítja a kezdetben Pezz névre hallgató zenekart. Tíz év kemény munka és egynévváltoztatás után pedig a kezdeti lendületből mit sem vesztve a Billy Talent Kanada egyik legsikeresebb és legjobb punkrock csapatává vált. 2003-ban megjelent első lemezük már rögtön egy nagykiadó gondozásában jött ki, ezt pedig három másik követte. Mindezt úgy, hogy közben szinte megállás nélkül turnéztak a világ legkülönfélébb tájain. A borzasztóan lojális rajongótáborral rendelkező zenekarért világszerte megőrülnek az emberek, ők pedig az elmúlt bő két évtizedben annyira összecsiszolódtok, hogy szinte egy családdá váltak. Ezt a hihetetlenül energikus és egységes életművet öleli fel nemrégiben megjelent Hits albumuk, amely sokkal inkább egy megálló, mint összegzés. Hiszen Ben Kowalewicz és bandája nem néz vissza a múltra, hanem inkább fénysebességgel száguld előre, mégpedig idénre tervezett ötödik nagylemezük felé, amelyből talán már ízelítőt is kaphatunk június 7-ei budapesti koncertjükön.


Jegyárak:
Early Bird: 4999 Ft
2016.05.24. 23:59-ig: 6499 Ft
2015.06.07. 12:00-ig: 7499 Ft

Cím: 1095 Budapest, Soroksári út 60.
Tel: +36 (30) 702 29 19 (nyitvatartási időben elérhető)
Email: park@budapestpark.hu

Top