Detail info
Close

Mindig másképp - Zorán Unplugged

Mindig másképp - Zorán Unplugged

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

A Kossuth-díjas művész az örök megújulás jegyébe öltözve érkezik a Csabagyöngyébe március 16-án, 19 órától a Tavaszi Fesztivál keretein belül.

Zorántól utoljára Unplugged – vagyis akusztikus hangszerekkel előadott – koncertet a 90-es évek elején hallhatott a közönség, A „Mindig másképp” koncertjének még inkább védjegye lesz ez a hangzásvilág, sok dalt áthangszereltek, és az új hangzásban fontos szerepe van a produkcióban most először megjelenő vonósnégyesnek is. A többiek, a hosszú évek óta együtt játszó, virtuóz zenészekből álló Zorán-csapat is mindent megtesz azért, hogy az összhatás még élvezhetőbb és még attraktívabb legyen.

Az évtizedek óta változatlanul magas művészi színvonalú, mindent átható profizmussal dolgozó művész, március 16-án Békéscsabán az alapvetően akusztikus hangzású zenei világát most még nagyobb hangsúllyal ötvözve mutatja be békéscsabai közönségének.

 

Felhívjuk kedves jegyvásárlóink figyelmét, hogy jegyeket legkésőbb 2016. március 9-én, este 8 óráig áll módunkban lefoglalni. A bennragadt foglalásokat a fenti időpont után töröljük.

Galéria

picture Mindig másképp - Zorán Unplugged
Top