Főzenekarként látogat haza az Ektomorf

A magyar metalzenekarok közül minden bizonnyal az Ektomorf örvend a legnagyobb ismertségnek a világon, hiszen az eredetileg Mezőkovácsházáról származó thrash metal gárda a világ egyik legnagyobb metalkiadójánál alkot. A csapat most azokkal a hazai bandákkal lép fel január 19-én az A38 hajón, akikkel anno a leghíresebb hazai koncertkörútján, a Terrorista Turnén is szerepelt.

"Sunto Dél Mulo", vagyis: Halott az Isten - énekli roma nyelven Farkas Zoltán az Ektomorf 2000-ben megjelent 'Kalyi Jag', vagyis Fekete Tűz című albumán. Persze ebben az esetben nem valamiféle okkult tartalmat kell keresni a sorok között, hiszen egészen más energiák fűtik a Viharsarokból származó fiatalok 1994-ben alakított zenekarának gyors és dühös thrash metalját. A keserűség és fájdalom e tüze a dalszövegekben is megjelenik, hiszen Zotya - részben saját tapasztalataiból gyökerező - dalszövegei sokszor foglalkoznak a hazai cigányság problémás helyzetével.. erre remek példa a legújabb lemez, ill. a címadó dalhoz készített videóklipp, a zenekar oldaláról is letölthető 'Outcast' ('Kitaszítva').

Az együttes agresszív hangzását a cigányzenéből vett motívumok teszik igazán különlegessé, és ez talán abban is szerepet játszott, hogy az Ektomorf - a magyar zenekarok között egyedülálló módon - egy igazi nagyágyúnak számító kiadóhoz volt képes leszerződni: a 2003 óta velük dolgozó Nuclear Blast a metalkiadók között valóságos multinak tekinthető, s így az Ektomorf mára komoly nemzetközi rajongóbázist tudhat magáénak, fellép a legnagyobb metalfesztiválokon, és a műfaj leghíresebb csapataival játszhat együtt, mint például Fear Factory és a Kreator.

Éppen az utóbb említett német thrasherek vendégeként szerepeltek Zotyáék utoljára Magyarországon, a Petőfi Csarnokban. Ezúttal főbandaként tér vissza az Ektomorf Budapestre, az A38 hajóra, ahol velük zúz majd a leghírhedtebb magyarországi Ektomorf - koncertkörút, a 2001-es Terrorista Turné két másik bandája, a Replika és a Cadaveres de Tortugas-utód Cadaveres is, a Gire felvezetése után.

Mind a négy zenekarra igaz, hogy nyers metalzenéjébe különleges zenei elemeket sző, és/vagy meglepő témákat jár körbe a dalszövegekben: a gyors és agresszív thrash metalban utazó Replika Krisna-tudatú frontembere az egyén, a lélek önmegvalósítását helyezik előtérbe a szövegekben, a Cadaveres törzsi ritmusokkal ötvözi hc-thrash zenéjét, a Gire avantgarde dalait pedig a népzenei hangulatok és a versszerű, irodalmi igényességgel megírt szövegek teszik egyedivé. A január 19-ei koncertre jegyek már kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon.

Tudnivalók:
2007. január 19., péntek 19.00 óra
Budapest, A38 hajó
Ektomorf, Replika, Cadaveres, Gire koncertek
Belépő: 2200 Ft, a helyszínen 2500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.negativeart.hu/
http://www.ektomorf.com/
http://www.replikamusic.hu/
http://www.cadaveres.hu
http://www.gire.hu/
http://www.a38.hu

Top