Yamato - jegyek már a Ticketportalnál is!

A taiko (japán dob) évszázadokon át központi helyet foglalt el a japán kultúrában és vallásban. A 2006-ban nagy sikerrel szerepelt Yamato társulat idén új műsorral jelentkezik, ahol ismét ezen dobokat szólaltatja meg 2007. február 13-18. között, a Budapest Kongresszusi Központban, majd február 20-án Debrecenben, a Főnix Csarnokban.

Masa Ogawa, a produkció alapítója a következőképpen mutatta be a Yamato társulatot és új műsorát: "A világot japán tradicionális hangszerekkel, a Wadaiko dobokkal járjuk. Az előadásaink merészen ötvözik a tradicionális dobokra épülő japán zenei motívumokat a legmodernebb látvány-technikai show elemekkel.

A Yamato több mint 1000 előadása során több tucat országban (Japánban, Kínában, Dél-Koreában, Indonéziában és Szingapúrban, Dél-Amerikában és Európában) mutatta már be műsorait, ezidáig több mint egymillió ember előtt.

Amióta csak megalapítottuk a Yamato - The Drummers of Japan társulatot, az egyes ütések és hangok fontosságát helyezzük előtérbe. A taiko dobolásban nagyon fontos szerepe van az ütések összekapcsolódásának, szinte olyan ez mint az emberi élet, amely a különböző napok adott pillanatainak láncolata, vagy a történelem maga, amely a Földünkön élő számtalan ember közötti kapcsolatból alakul ki. Minden energiánk és gondolatunk átáramlik az ütések erejébe, hangjába. Megállapíthatjuk, hogy saját szívverésünk viszi előre a múltat a jövő felé, és szívdobbanásaink láncolata az élet alapja. Azért dobolunk, hogy előadásainkon elgondolkodhassunk egy ütés, egy hang, avagy a kompozíció fontosságán és hatásain.

A fellépő társulat tíz tagból áll, férfiak és nők fele-fele arányban. Átlagosan huszonöt évesek vagyunk, rendszeres edzéssel tartjuk karban magunkat. A Yamato őrangyala a nagy taiko dob, amely 1,7 méter átmérőjű, és több mint 500 kilót nyom. A dobtest 400 éves fából készült. A szívdobbanás különböző hangjait adjuk vissza ezzel a nagydobbal, és a másik negyven, különböző méretű taikoval. Ütéseink összhangba állnak a közönség szívverésével, azzal a céllal, hogy gondolataink egyesüljenek.

Egy ütés, egy hang, mindebből áll össze az egész. Immár tizenöt éve szólaltatjuk meg a hangszereinket, évről-évre új utakat keresve, hogy így közvetítsük a taiko varázslatos világát. Az új műsorunkat Shin-On névre kereszteltük amely a víz, a szél, a tűz és a szívdobbanás témái köré rendeződik. Mindezek hangulata, ritmusa és képi világa köszön vissza a színpadon ebben a teljesen új, idén debütáló előadásban."

Tavaly a Budapesten a Kongresszusi Központban 8 teltházas koncertet adott a csoport, idén pedig február 13-18. között szerepelnek a főváosban, majd február 20-án Debrecenben. A koncertekre jegyek válthatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.yamato.hu
http://www.podiumproductions.hu

Top