Ignite és Clawfinger koncerttel ünnepel a tízéves Fezen

Idén tízéves Székesfehérvár legnagyobb szabadtéri zenei rendezvénye, a Fehérvári Zenei Napok, vagyis a Fezen. A jubileumi alkalomra különleges programmal, így például az Igniite a Clawfinger a és a Brainstorm zenekarok meghívásával készülnek a szervezők, s eközben továbbra is alacsonyan tartják a belépti díjakat, így a Fezen továbra is az egyik legolcsóbb fesztivál Magyarországon.

Az 1997 óta működő, folymatosan fejlődő Fehérvári Zenei Napok 2000-ben költözött a jelenleg is helyszínként szolgáló Bregyó-közbe, ahol külön kemping rész, zuhanyzók, folyóvizes wc-k és hatalmas szabad, füves területek várják a látogatókat. A Fezennek lassan az ország minden pontjába eljut a híre, amit az is bizonyít, hogy 2006-ban már 15 ezer látogató szórakozott a fesztivál 5 színpadán lezajlott 117 koncertjén. Ez hatalmas előrelépés, különösen ahhoz képest, hogy '97-ben egyetlen színpadon, 7 zenekar szereplésével indult az első Fezen, és 500 fő volt rá kiváncsi.

A jubileumi fesztivál igazi világsztárokkal, és a hazai zenei élet legnépszerűbb képviselőivel készül az ünneplésre: a nemzetközi vonalat a svéd Clawfinger, a kaliforniai Ignite és a német Brainstorm képviseli majd Mindhárman azon a HammerWorld színpadon szerepelnek majd, ahol a három nap alatt a Tankcsapda, az Ossian, a Depresszió, a Pokolgép, a Lord, a Junkies és a Blind Myself is felbukkan majd.

A Fezen azonban korántsem csak a fémzenék kedvelőit várja, hiszen olyan zenekarokkal is összefuthatunk majd, mint például a Kispál és a Borz, a Hiperkarma, a Back II Black, a Hooligans, a Republic, a Mystery Gang vagy éppen az Emil.Rulez!. A Kodolányi János Főiskola Jazz Tanszékének színpadán a komolyabb zenék képviselői is megtalálják majd a számukra kedves előadókat, míg a Fehérvári Est-Kertben minden nap este hattól szól a zene azoknak, akik táncolva szeretnék átmulatni az éjszakát - ezen a helyszínen a 30Y, Kowalsky meg a Vega és az Eleven Hold egykori énekese, Zselenszky is szerepel majd.

A fesztivállal azonos névre hallgató, egész évben át nyitva tartó underground zenei szórakozóhely, vagyis a Fezen Klub is saját színpaddal szerepel a Bregyó közben: itt többek között a Nevergreen, a Horda, az Akela, a Hétköznapi Csalódások, a Prosectura, a Watch My Dying és a Superbutt szerepel majd, s 23.00 óra után a buli a fesztivál területén kívül is folytatódik, méghozzá magában a Fezen Klub épületében, a Hadiárva utca 2. szám alatt - itt a Black-Out, a Zorall és a Fürgerókalábak koncertezik majd.

Az illusztris fellépőgárda meghívása ellenére a Fezen árai továbbra is a földön járnak: a napijegy ára 2500 forint, a háromnapos bérlet elővételben mindössze 5500 forint, egy korsó sör pedig 250 forintot kóstál majd. Jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon. A fesztivál részletes programját a www.fezen.hu oldalon találjuk.

Fehérvári Zenei Napok - Fezen
2007. szeptember 6-8. (csütörtök-szombat)
Székesfehérvár, Bregyó-köz
Belépő: napijegy 2500 Ft, bérlet elővételben 5500, a helyszínen 6000 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.fezen.hu

Top