SZIN Ice - Szegedi Ifjúsági Napok jegesen tálalva

Nem kell egy újabb évet várniuk azoknak, akik szeretik a nyári fesztiválok zenéit és hangulatát, hiszen az idén nagy sikerrel zárult Szegedi Ifjúsági Napok decemberben újra jelentkezik, csak kicsit másként, "jegesen tálalva". A december 29-30-31-én első alkalommal megrendezésre kerülő SZIN ICE fesztivál a szegedi Műjégpályán, illetve a mellette felállított sátorban fogadja látogatóit.

Egy lépéssel télből a nyárba
A SZIN Ice igazi különlegesség a téli hidegben, hiszen egyik programhelyszínén a nyári fesztiválok hangulatára jellemző koncertekkel és berendezéssel igyekszik visszaidézni a legmelegebb évszakot, míg másik helyszínén, a jégpályán korcsolyázás közben bulizhatnak a fiatalok a legjobb hip-hop és elektronikus zenékre, természetesen jeges hangulatban. A két programhelyszín közvetlenül egymás mellett található, így tényleg igaz, hogy a SZIN Ice-on mindössze egy lépés télből a nyárba jutni, vagy fordítva.


BORSODI MALÁTABÁR - SZIN-idéző Kiscsillaggal, PASO-val, Animával, és az MCL-lel
Egy 20X60 m-es sátor, ami felidézi a nyarat, a nyári koncertek hangulatát, és a magyar zenei élet színvonalas előadóival, jó zenékkel, ütős koncertekkel várja a nagyérdeműt.
A szombati kezdő napon a hangulat és a „fesztivál életérzés” megalapozásáról a Nyuszi zenekar, a Megasztárból ismert Pál Tamással kiegészült Sun City és a Vad Fruttik gondoskodnak, felfűtve a közönséget a Kiscsillag meglepetésekkel tarkított koncertjéhez. Őket követi a 30Y, a PASO és a Kool Runningz.

A vasárnapot a Balkan Fanatik, a The Puzzle és a Peter Red Project nyitják. Különleges produkciónak ígérkezik Zagar és az Underground DívÁK koncertje. AMagyarország legjobb underground énekesnőiből összeállt hölgykoszorúban olyan nevek kapnak helyet, mint az ex-Animás Németh Juci, Péterffy Bori az ex-Amorf Ördögökből, vagy Kuczora Edina Yonderboi zenekarából. Utánuk következik az idei SZIN egyik nagy kedvence, a Tündérground, majd jön a Brains, speciális dj-set-tel érkezik az Anima Sound System, zárásként pedig Fraser csap a húrok közé.

Szilveszterkor Szeged legnagyobb Drum & Bass party-ján vehetnek részt az érdeklődők a TECHNOID COMMUNITY szervezésében. A helyi csapatok mellett a belga nemzetiségű Crossfire és a brit származású Masheen is vendégként mutatkozik be az év utolsó napjának éjszakáján. Crossfire-t, aki Európa szinte minden területéről kap meghívásokat, az igazán energikus tech step ágazat jellemzi. Masheen a valódi technoid drum & bass egyik meghatározó alakja, szettjeiben saját és honfitársai zenéin kívül a keleti technoid, illetve a neurofunk különleges világa is fellelhető.

PEPSI ICE - elektronikus és hip-hop világ a jégen
Korcsolyázással egybekötött jeges buli- ez az, amit a Pepsi Ice nevű programhelyszín kínál. Jégszínpad, látványtechnika, professzionális fény- és hangtechnika, jégbár és óriáskivetítők adják meg különleges hangulatát.
Ami a SZIN-ről hiányzott, az a SZIN Ice-on jelen lesz, így a jégpályán a nyitó napon a hip-hopé az abszolút főszerep. A nap főhőse a Guru’s Jazzmatazz formáció, akik a rapper-zeneszerző Guru vezetésével egyenesen New Yorkból érkeznek a SZIN Ice-ra, hogy bemutassák a hip-hop-ot dzsezzel, soullal, funkkal és r&b-vel ötvöző remek zenéjüket, és egyben bebizonyítják, hogy ezek a műfajok igazán jól megférnek egymás mellett, ha értő kezekbe kerülnek. Eddig megjelent lemezeiken olyan neves előadókkal dolgoztak együtt, mint Jamiroquai, Macy Gray, Angie Stone, The Roots, Craig David, Chaka Khan, a teljesség igénye nélkül. Az eredmény magáért beszél. A jövő zenéjét hozzák el nekünk, és egy különleges hangzásvilágot, bőven megtöltve mögöttes tartalommal.

A nap további különlegessége egy lemezbemutató koncert, melyet a Szegeden Szabadon hip-hop formáció „követ el”.
Ha vasárnap, akkor elektronikus nap: Bigiboy és a magyar sztár dj, Kincses után Szerbia egyik legelismertebb techno dj-je, Marko Nastic áll a lemezjátszók mögött, akinek három lemezjátszós technikája teszi igazán érdekessé a produkcióját. Marco igazi virtuóz, stílusát tekintve abszlolút techno. A húszas évei elejét taposó dj olyan művészek által elismert, mint Umek vagy Chris Liebing.

Valószínűleg Dave Seaman-ben sem fognak csalódni a house stílus kedvelői, hiszen a brit sztár már jócskán bizonyított a szakmában. Amellett, hogy napjaink egyik legelismertebb és legkeresettebb dj-e, még sokoldalú is: modellkedik, műsort készít a BBC-nek, saját zenét ír és remixeket szerez (pl. a U2-nak, Kylie Minogoue-nak, David Bowie-nak vagy a Pet Shop Boys-nak). Emellett arra is jut ideje, hogy saját kiadóját menedzselje és produkcióival körbeutazza a földet. Őt követi a szerb dj-páros: Marko Milosavljevic és Dejan Milicevic. Mindkét dj fiatal kora óta a zene rabja, három lemezjátszós, színtiszta technó szettjeiket méltán respektálja a szakma több kiválósága. Őrült hangulat és nagy tombolás várható, amíg ők uralják a színpadot.

Ha szilveszter, akkor Dj Márk és egy interaktív zenei utazás vár mindenkit. Vendégeként érkezik a jól ismert Magna Cum Laude.A gyulai csapat repertoárjából bizonyára nem maradhat ki a nyár nagy slágereként elhíresült SZIN himnusz, a SZINezd újra.

Aki korcsolya nélkül érkezik
Természetesen aki nem akar, vagy nem tud korcsolyázni, annak sem kell elkeserednie. Korcsolya nélkül a lelátókról is lehetőség van végigbulizni a fesztivált, a jégpálya egyik felében felállított jégbüfében pedig az evésről-ivásról sem kell lemondani.
Korcsolyabérlésre a készlet erejéig a helyszínen van lehetőség, de otthonról hozott korcsolyával is látogatható a rendezvény.

Jegyinformáció:
Jegyek kaphatók a Ticketportal országos hálózatában, és az alábbi weboldalon, ahol HOMEticket szolgáltatásunknak köszönhetően otthoni jegynyomtatás is választható. Szegeden, a Belvárosi Moziban (Vaszy Viktor tér 3.) a vásárlás készpénzzel és üdülési csekkel is lehetséges. Elővételi lehetőség 2007. dec. 28-ig!

Bérlet: elővételben 6500 Ft, a helyszínen: 7500 Ft.
Napijegy:
1., 2. nap elővételben 2500 Ft/nap, a helyszínen 3000 Ft.
3. nap (szilveszter) elővételben 3500 Ft/nap, a helyszínen 4000 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.szin.org

Top