Nemzeti Táncszínház - jegyek már kaphatók!

A Budai Várnegyed impozáns környezetében - amely a Világörökség része - található Nemzeti Táncszínház, történelmi légkörével, családias miliőt sugárzó hangulatával, változatos programjával továbbra is várja a táncművészet szerelmeseit a "nemzet táncszínházába". A januári előadásokra jegyek már a Ticketportalnál is kaphatók, országszerte partnerirodáinkban, valamint az alábbi weboldalon, ahol ottoni jegynyomtatás is választható.

A Nemzeti Táncszínházat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alapította a Táncfórum 20 éves eredményes működésének jogutódjaként, engedve a táncművész szakma több évtizedes nyomásának.

A Budapest egyik legszebb, legpatinásabb színházépületében, a Budai Vár történelmi hangulatú, családias légkörű negyedében működő intézmény 2001. december 1. óta "otthona" lett a magyar táncművészetnek; egy ház, egy színház, ahol felmutatható, közönség elé vihető a hivatásos magyar táncművészet teljes spektruma a folklórtól a klasszikus balettig, a kortárs táncszínháztól az utcai breaktáncig, nagy együttesektől maroknyi alkotócsoportokig.

Az előadások mellett megjelentek a társművészetek is; a Nemzeti Táncszínház Galériájában kiváló magyar festőművészek időszakos kiállításai láthatóak, míg a Kerengő Galériában fotókiállításokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

A Nemzeti Táncszínház a 2003/2004-es évadban 355 előadást tartott, ebből 305 a Várban, 47 vidéken került bemutatásra. Rendeztek 4 nagysikerű fesztivált is, ami azt bizonyítja, hogy hatalmas az érdeklődés a táncművészet iránt a hazai és a külföldi közönség körében egyaránt.

Ízelítő a programból:
Nagyidai cigányok - Élmény és táncszínház két felvonásban
Az Experidance Tánctársulat és a Nemzeti Táncszínház legújabb közös, (őszi) bemutatója Arany János azonos című vígeposzából készült két részes táncjáték, tele költészettel, humorral, s olyan bravúros koreográfiával mely az együttes stílusát jól ismerő, s azt szerető nézőket is meg fogja lepni.
Román Sándor az "Ezeregyév" és a többi sikeres produkciót folytatva, de azokon immár tovább is lépve, most már nem "csak" a magyar néptánc, s a népzene motívumait használja fel ebben a tánc-showban hanem, a történetből következően, a cigányfolklór sok-sok, eddig ismeretlen elemét is.

Ezeregyév - történelmi tánc-show
Az Ezeregyév az első egész estét betöltő produkció, mely a magyar történelmet dolgozza fel a Honfoglalástól napjainkig 260 kosztümre, fénytechnikára és fergeteges zenére épülve.
A jó és a rossz klasszikus értelemben vett csatája a magyar történelem nagy metszéspontjaiban csúcsosodik ki. Ezeket a metszéspontokat vázolja fel az előadás a műfaj jellegzetes elemeit felhasználva. Az 1001 éves magyar történelem feljegyzésre érdemes, nagy pillanatainak felvillanásával monumentális és egyedülálló kísérletet élvezhetünk- az alkotó optikáján keresztül.

Kalotaszeg - a Honvéd Táncszínház előadása
A fáradhatatlan néprajzkutató, Martin György (1932-1983) táncfilmezéseinek útvonalát követi az "Élő Martin Archívum" című sorozat, melynek második része a "Kalotaszeg" címre hallgat. Martin és munkatársai 1969-ben több nagyhorderejű táncgyűjtést szerveztek Erdélyben. Az erről készült táncfilmek meghatározó jelentőségűek a magyar és az egész európai néptánc-kutatás történetében is. (Bonchida, Türe, Szék stb.)
A Klotaszeg című műsor alkotói így szeretnének köszönetet mondani a bonchidai és a türei hangosfilm készítőinek és minden szereplőjének, azoknak a magyar, román és cigány adatközlőknek: táncosoknak és zenészeknek, akik megőrizték és továbbadták nekünk e csodálatos tánc- és zenekultúrát.

Aladdin - Botafogo Táncegyüttes
A show-tánc világbajnok és látványtánc Európa-bajnok Botafogo Táncegyüttes legújabb táncjátéka az egész családnak felhőtlen szórakozást nyújt. Aladdin örökérvényű meséje látványos kosztümökben és a Botafogo egyedi táncnyelvén kerül bemutatásra.
A klasszikus történetben a szegény fiú elnyeri jutalmát: a szultán lányának a kezét. A gonosz, aki pedig még nagyobb hatalmat akar magának, elbukik. A darab szólistái Magyarország volt és jelenlegi legjobb versenytáncosai, akik már az együttes korábbi színpadi darabjaiban is bizonyították kivételes tehetségüket.

Egy faun délutánja - Bozsik Yvette Társulat
Az Egy faun délutánja nem Debussy azonos című balettjének előadása, bár betétként - az operaelőadások balett betétjeihez hasonlóan - ez a mű is megjelenik a színpadon. A középpontban egy férfi és egy nő kicsit furcsa, kicsit abszurd, végső soron mindig beteljesületlen szerelmének története áll, amely különböző változatokban, különböző korokban és helyszíneken játszódik. Az előadás a korábban a Katona József Színházban bemutatott koreográfia felújítása új szereposztással.

Tavaszi szél - A Duna Művészegyüttes és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója
A Duna Művészegyüttes legújabb bemutatója a tavaszi ünnepkör „jeles napjainak" megidézéséről szól. „Szokásaink" között ugyanis éppen ezek azok az ünnepek, amelyek mindenki számára ismertek valamiképp, senki számára nem idegenek. Most is jelen vannak életünkben, akárcsak régen, noha megjelenési formáik sokat változtak, alakultak az idők során.

Homo ludens - Szegedi Kortárs Balett
A Homo ludens nem kitalált történeteket, hanem olyan valós szituációkat mutat be, amelyek a mindennapi élet játszóterén íródtak. Hogyan kezelik az emberek kapcsolataikat, a másságot, a barátságot és főként a szerelmet? Hogyan találják meg az egyensúlyt álmaik és a valóság között? Hogyan találnak közös nyelvet, amellyel szót érthetnek egymással? A Homo ludens e kérdésekkel foglalkozik, a hétköznapi élet valóságát mutatja be, de ennél jóval többet láttat, a komoly felszín alatt meghúzódó abszurd humort.

MŰVÉSZETEK PALOTÁJA - FESZTIVÁL SZÍNHÁZ
Carmina Burana - Szegedi Kortárs Balett
Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.
Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát: a szerelem minden rosszat elfeledtető érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törődik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetőségeikről, emberi mivoltukról.

Naplegenda - Magyar Állami Népi Együttes
A Magyar Állami Népi Együttes alkotóinak régi álma valósult meg, amikor Nikola Parov friss hangzású, dinamikus, ősi motívumokat görgető populáris zenéjével találkoztak. A zeneszerző különleges, szaxofont, dobot és rézfúvósokat is felvonultató etno-zenéje mellé, a magyar néptánc legdinamikusabb, legerőteljesebb mozdulatait, valóságos táncvihart állítottak színpadra.
Együttműködésükből a régió zenei és tánc hagyományainak esszenciáján alapuló, szellemében XXI. századi, kreatív táncszínházi vízió született, mely a Nap kultuszát, életünkben betöltött szerepét, égi útjának és az emberi élet menetének, fordulópontjainak kapcsolatát a művészet sajátos eszközeivel jeleníti meg.

A Nemzeti Táncszínhűz januári előadásaira jegyek már a Ticketportalnál is kaphatók, országszerte partnerirodáinkban, valamint az alábbi weboldalon, ahol HOMEticket szolgáltatásunknak köszönhetően ottoni jegynyomtatás is választható.

Top