Húsvéti Metal Vihar - Brainstorm koncert az Avalon Clubban

A március 22-én, már délután elkezdődő Húsvéti Metal Vihar bulin összesen nyolc zenekar szórakoztatja majd a közönséget az Avalon Clubban. A fő attrakció a német Brainstorm fellépése lesz: a két Szigetes és a tavalyi fergeteges Fezenes buli után ezúttal újra headlinerként járnak nálunk, a gyilkosra sikerült új lemezt, a Downburst-öt bemutatva, mely immár a magyar lemezeladási listán is előkelő helyen szerepel. A budapesti lesz a zenekar lemezbemutató körútjának utolsó állomása, így különleges, turnétemető estére készülhetünk.

A svéd Sabaton is speciális, teljes hosszúságú műsorral készül. A budapesti koncert lesz a májusban megjelenő The Art Of War lemez dalainak világpremierje, és a koncertről DVD felvétel is készül. A Brainstorm turnévendégeként szereplő norvég Pagan's Mind először jár majd Magyarországon - a prog-power csapat God's Equation című lemezét tálalja majd.

A Moby Dick is különleges programmal készül: az exkluzív retro thrash bulin az első három lemez dalai, köztük a klasszikus "Kegyetlen évek" teljes egészében hallható lesz, már csak azért is, mert a koncertet rögzítik, az "Ugass kutya" deluxe kiadású verziójának DVD mellékletéhez. Szintén a magyar vonalat erősíti az egykori Lord tag, Vida Ferenc Orfeus tagokkal alapított együttese, a Vida Rock Band, melynek ez lesz az első komoly pesti fellépése, amelyen debütálnak az "Ellopott Remények" címmel elkészült új lemez dalai. Az Acélba zárva című kiadvánnyal ugyanez a helyzet: ezt a lemezt a Rotor prezentálja. Az est nyitóbandája két hazai reménység: a Salvus és az Ad Astra.

A rendezvény helyszíne az Avalon Club lesz, a főváros legújabb rock / metal klubja, mely az Edguy és a Marduk pesti koncertjével már bizonyította, hogy az egyik legjobb budapesti koncertterem. A nem autóval érkezők a legegyszerűbben és leggyorsabban az Avalon ingyenes különbuszaival tudnak eljutni a helyszínre. A buszok a Blaha Lujza térről indulnak, de megállnak a Keleti pályaudvarnál, a Stadionoknál és az Örs vezér téren is. Természetesen a különbusz a bulik végén visszafelé közlekedik, így a hazajutással sem lesz gond. A koncertre jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal partnerirodáiban, valamint ezen a weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható.

Húsvéti Metal Vihar
2008. március 22., szombat 15.00 óra
Budapest, Avalon Club
Brainstorm, Moby Dick, Sabaton, Pagan's Mind, Vida Rock Band, Rotor, Salvus, Ad Astra koncertek
Belépő: 5000 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.hammerworld.hu
http://www.avalonclub.hu

Top