Yava: Folcore lemezbemutató sztárvendégekkel

Decemberben magasabb sebességfokozatra kapcsol a Yava zenekar: november közepén megjelent első lemezük, a Folcore immár az ország számos pontján és az interneten is elérhető, s a minap beüzemelésre került a zenekar frissen elkészített hivatalos weboldala is, ahol az egész lemezt ingyen meghallgathatjuk. Csütörtökön, december 4-én pedig végre élőben is: az együttes lemezbemutatójára az A38 Hajón kerül sor, különleges díszletek, az alkalomra készített jelmezek, a teljes színpadot beborító vetítés, no meg rengeteg meghívott vendég közreműködésével: Grandpierre Attila, Mátyás Attila, Jócsik János és Sintho is együtt zenél majd a Yavával.

Végre elkészült a Yava új weboldala: a www.yava.hu címen egy igazi színes-szagos, és minden túlzás nélkül gyönyörű otthont nyert az együttes, amit áttanulmányozva azt is megtudhatjuk, hogy például milyen világmegváltó tervei vannak Polettnek a zenekar és a gyömbéres almalekvár vonatkozásában, vagy hogy Fritz szerint mi a közös a bringázásban és a Yava zenéjében.. s persze az is nagyon fontos, hogy a weboldalon elejétől a végéig meghallgathatjuk a most kiadott Folcore albumot!

A tagok már javában készülnek december 4-ére, mely a Yava ünnepe lesz, mint egy esküvő vagy születésnap: "öröm, felemelkedettség, extázis". A zenekar szeretné az őket szerető közönségnek, barátaiknak, kritikusaiknak szabadon, mindent elsöprően játszani bő másfél órát. A rengeteg kreatív energia, mely eddig is kísérte az album készítését, ezúttal is egy különleges estet ígér. A programot DJ Nadír warm-up szettje nyitja, aki hip-hop alapokra keveri majd a Yava dalait. Már a bemelegítő buli alatt elindul, és az egész este folyamán működik az MTA SZTAKI Médiatechnológia Csapatának interaktív vetítése, ami igazán mellbevágó nagyságrendben bűvöli el a látogatókat, hiszen gyakorlatilag a színpad teljes szélességében vetítenek majd, több projektorral, sokszor a hangból generálva a képet. A Yava fellépőruháit az a Szűcs Edit készíti, aki többek az Országos Színházi Fesztivál legjobb jelmeztervezőnek járó díját is megkapta már 2001-ben.

Az extra hosszúságú koncertprogram alatt a keverést ugyanaz a Schram Dávid tartja kézben, aki a lemez elkészítésénél is közreműködött. A színpadra pedig sorra érkeznek majd a vendégzenészek: a Korai Örömből ismert Jócsik János ütőhangszereken, Mátyás Attila (F. O. System, Sex Action, Mátyás Attila Band) gitáron száll majd be, vendégénekesként pedig Ádám és Fritz egykori VHK-s társa, Grandpierre Attila is szerepel, illetve vokalistaként fellép az indonéz Sintho. A valószínűleg igen hosszúra nyúló koncert után DJ Fraser keveri a legjobb rocknótákat az afterparty-n.

Természetesen a lemez is beszerezhető lesz a helyszínen, ám ez még nem minden, hiszen számos egyéb Yava terméket is megcsodálhatunk, megvásárolhatunk az A38 hajón.. a pontos választék egyelőre még titok, de annyit azért elárulhatunk, hogy a kollekcióba a széldzsekitől a hegesztőszemüvegig sok különleges darab került bele. Jegyek 2000 forintért elővételben is kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, és az alábbi weboldalon.

Yava: Folcore lemezbemutató
2008. december 4., csütörtök 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Meghívott vendégek: Grandpierre Attila (VHK, VCSSZ) Jócsik János (Korai Öröm) Mátyás Attila (Sex Action, MAB, F.O. System), Sintho
warm-up: DJ Nadír
afterparty: DJ Fraser
vizuál, vetítés: MTA SZTAKI Médiatechnológia Csapat (http://www.mtg.sztaki.hu)
Belépő: 2000 Ft.

Hivatalos weboldalak:
http://www.yava.hu
http://www.myspace.com/yavaband
http://www.dalok.hu/yava
http://www.hammerworld.hu
http://www.a38.hu
http://www.negativeart.hu

Top