The Legendary Pink Dots: koncert Budapesten

2005, 2008 és számos korábbi látogatás után áprilisban ismét Budapestre érkeznek a Legendás Rózsaszín Pöttyök, azaz a Legendary Pink Dots. Az egykor egy londoni foglaltházban megalakult zenekar immár 30 éve járja Európát, és úgy tűnik: sem a tagcserék, sem holmi gazdasági válságok nem állíthatják meg őket, hiszen minden városban maroknyi lelkes rajongó várja őket, valahol egy pszichedelikus hangulatú klubban. Budapesten a Tűzraktérben találkozhatunk velük április 13-án. Jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint az alábbi weboldalon.

A Legendary Pink Dots joggal nevezhető a világ legismertebb ismeretlen zenekarának, hiszen ugyan sosem voltak részei a mainstream kultúrának, de mégis képesek évtizedek óta hangulatos klubkoncertek ezreivel, és megszámlálhatatlan mennyiségű albummal a felszínen maradni. Magyarországon is visszatérő vendégnek számítanak: legutóbbi koncertjeiknek az After Music Club szolgált helyszínül, most pedig a zenekarhoz hangulatban és – ha lehet ilyet mondani – életszemléletben is jobban passzoló Tűzraktér színpadán láthatjuk őket.

A Legendary Pink Dots története egészen 1980 augusztusáig vezet vissza: ekkor jött létre a zenekar egy Kelet-londoni squat-ban. A korai, viharos években számtalan zenész megfordult az együttesben, stabil pontnak csak a máig meghatározó két alapító tag, Phil Knight (The Silverman) és Edward Ka-Spel tekinthető. Különleges zenéjük számos különböző műfaj elemiből áll össze: a nyolcvanas évek dallamos pop és rockzenéje ugyanúgy felsejlik benne, mint a '60-as évek borús pszichedéliája. Az így összeálló keverék valóságos érzelmi hullámvasútra viszi a hallgatót, ahol nyugtalanítóan ironikus és éterien szép kanyarokra is fel kell készülnünk.

Sajnos még egy 30 éves zenekart is érhetnek meglepetésszerű változások: ilyen sokk volt az is, hogy márciusban a távozás mellett döntött - 21 év után - az Pöttyök varázslatos személyiségű szaxofonosa, Niels van Hoorn, és a jövőben több időt szán Strange Attractor című saját projektjére (mely 2005-ben szintén járt már Budapesten). Sajnos így ezen az estén már senki nem lesz, aki a szaxofonjába szerelt villanykörtével világít bele gondterhelt auránkba… De azért nem kell keseregni, jó hír is akad: a néhány éve távozott gitáros, Erik Drost most visszatért, így a Silvermannel és Edwarddal együtt, trióként állnak majd színpadra, mint 1989 óta még soha, kiegészülve Raymond Steeg-gel a keverőpultnál.

A Legendás Rózsaszín Pöttyöket tehát semmi sem tudja megzavarni, és bár a válság még az ő hagyományos mikroközösségeiket is megtépázta (Edward különösen a stockholmi és strasbourgi koncertek sikertelenségét fájlalta legutóbbi hírlevelében) –, töretlen elszántsággal járják a kontinenst, nem hagyva ki hazánkat sem, ahol először még a Hungaro Carrot Fesztiválon jártak, s azóta számtalanszor visszatértek. Az április 13-ai koncertre jegyek még kaphatók a Wave hanglemezboltban, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható.

The Legendary Pink Dots
2010. április 13., kedd 20 óra
Budapest, Tűzraktér (VI., Hegedű u. 3.)
Belépő: 2500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
Legendary Pink Dots belépők kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással webáruházunkban
Legendary Pink Dots jegyek országszerte a Ticketportal jegyirodáiban
http://www.negativeart.hu
http://www.legendarypinkdots.org
http://www.tuzrakter.hu

Hallgatnivaló, látnivaló:
http://www.myspace.com/thelegendarypinkdots
http://www.youtube.com/watch?v=6yeCtI8EoUc

Top