Living Colour az Azfeszten

Ismét csatlakozott két zenekar az Azfeszt fellépőihez: az egyik a funk metal koronázatlan királyai, a Living Colour, a másik pedig a Scar Symmetry Svédországból, akik leginkább dallamos, technikás death metalban utaznak.Jegyek már kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint az alábbi weboldalon.

Living ColourA Living Colour a zenészek nagy kedvence, 1988-as megalakulása óta nem kisebb bandákra volt bevallott hatással, mint a Rage Against The Machine, vagy a Sevendust. Pályafutásuk során begyűjtöttek már két Grammy díjat, valamint több jelölést is. A jazz, hard rock és metal elemeit ötvöző legendás zenekar a 2008-as Zöld Pardon-beli fellépés után ismét ellátogat hozzánk, ezúttal Nyírbátorba, így a magyar közönség most először hallgatja élőben ötödik stúdióalbumuk, a The Chair In The Doorway számait. Gitár, basszusgitár, vagy dob növendékeknek kötelező!
A Scar Symmetry Svédországból érkezik. A banda hat éve alalkult, és azóta túl vannak négy stúdióalbumon. Négy éve tartoznak a Nuclear Blast istállóhoz, legújabb lemezük, a Dark Matter Dimensions pedig tavaly jelent meg. Őszre tervezett amerikai turnéjuk előtt még elugranak hozzánk, hogy bemutassák legújabb korongjukat.

Ahogy az elmúlt években, most is felvonul a magyar humoristák krémje. Akik, idén a jókedvet biztosítják: Hadházi László, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Benk Dénes és Csenki Attila.

Érdemes jó előre beruházni a bérletekbe, hiszen amíg július 31-ig kedvezményesen, 12.990 Ft-ért kaphatóak a bérletek, addig augusztus 1-től15.990 Ft-ba kerülnek, elővételben és a helyszínen egyaránt. A napijegyekhez4990 Ft-ért juthattok hozzá. További könnyítést jelenthet, hogy az Azfeszt helyszíni jegypénztárában elfogadjuk az Üdülési Csekket!

Aki a VIP bérlet előnyeit szeretné élvezni, az még limitált számban hozzájuthat az extra szolgáltatásokhoz 20.000 Ft-ért:
-Elkülönített sátorhelyek a teljes egészében felújított kemping területén.
- Korlátlan medence és fedett uszoda használat a Sárkány Wellness & Gyógyfürdő teljes területén.
- A VIP kemping idén átadott vizesblokkjaiban a limitált jegyek miatt 5 emberre jut egy zuhanyzófej illetve WC, így a meleg víz, és a maximális higiénia is folyamatosan garantált.
- Szinte biztosan összefuthatsz kedvenc magyar vagy külföldi zenészeiddel egy pacsira, baráti csevejre, vagy egy közös italra az exkluzív Zenész Koktél és Sörbárban.

A fesztivál ideje alatt a vendégek non-stop élvezhetik a fesztivál területén található két medence előnyeit, és az amúgy is baráti fürdőárakból további 15% kedvezményt kapnak a Gyógyfürdő többi medencéjének használatára.

Az Azfeszt további külföldi és hazai fellépői:
LIVING COLOUR, MADBALL, MAD CADDIES, THE HAUNTED, STRIKE ANYWHERE, SCAR SYMMETRY, MNEMIC, CATARACT, AND SO I WATCH YOU FROM AFAR, THE GHOST OF A THOUSAND, POLAR BEAR CLUB, JAYA THE CAT, ELVIS JACKSON, PUNISHABLE ACT, GUERRILLAS, 30Y, Aando, Aetrigan, Belga, Besh o droM, Blind Myself, Bohemian Betyars, Bridge To Solace, Cadaveres, Carana Padma, Depresszió, Destroy The Carrot, Don Gatto, Dreadful Peace, Fish!, Folk Error, Free Fly Zone, Frogshow, Fuwdo, H.E.R.O., Hopika, Hope, The Last, Idea Implant, Insane, Irie Mafia, Isten Háta Mögött, Jurij, Kerekes Band, Kiscsillag, Kowalsky Meg A Vega, Közel10, Muchas Mamas, Napra, Óriás, Paddy And The Rats, Pie On Ear, Road, Scraps, Scream Tonight, Simple Effect, Skafunderz, Skatch, Slaughter At The Engagementparty, Smog, Stiff Bastard, Subscribe, Superbutt, The Sharon Tate, Till We Drop, Underestimated Cavedraw, Vertigo, Voodoo Allen, Wait For A Mistake, Wrong Side Of The Wall, Z.U.P., Zumbeispiel...

Kapcsolódó weboldalak:
Fesztivál belépők országszerte a Ticketportal üzleteiben
Jegyek az interneten, akár kezelési költség nélkül, otthoni nyomtatással 
www.azfeszt.hu 
www.sarkanyfurdo.hu 

Top