Egy este Ken Hensley-vel, a Uriah Heep legendás dalszerzőjével

Ken Hensley ezúttal zenekar nélkül lép színpadra, hogy bemutassa a hőskor és a közelmúlt fontos dalait, abban reménykedve, hogy mindenki megtalálja köztük a kedvenceit. Kikacsint a jövőbe is: eljátszik néhány olyan számot, amit mostanában szerzett - ezek talán soron következő CD-jén jelennek majd meg.

Nagy kihívást jelent így egyedül kiállni a közönség elé, ugyanakkor rendkívül izgalmas is: az előadó itt nem csöppnyi csavar egy hatalmas rock-show gépezetében, most nem a látvány, a produkció a lényeg, hanem pusztán a dalok, azok, amik Hensley szívéhez a legközelebb állnak. Úgy hangoznak el, amilyenek születésük pillanatában voltak, még mielőtt a banda ízekre szedte volna őket.

Hensley minden alkalommal izgatottan várja a fogadtatást, mivel, bár rengeteg mindent csinált már életében, volt producer, turnézó muzsikus, férj, s még részfoglalkozású amatőr birkapásztor is, mégis alapvetően elsősorban dalszerzőnek, zeneköltőnek vallja magát. Ifjú korában sokáig tanulta ezt a mesterséget, s mikor a zeneipar dzsungeléből 2001-ben kikeveredett, újra tanulta. Bár eleinte úgy tűnt, ez nem olyan, mint a biciklizés, amit nem lehet elfelejteni, ám mikor a ¨The Last Dance¨ megszületett úgy érezte, lassacskán visszaszerzi dalszerzői képességeit, sikerül ismét olyan dalokat írnia, melyek igazán jó érzésekkel töltik el.

A mai napig igyekszik rendszeresen gyakorolni ezt a mesterséget – vagy művészetet, bárhogy is nevezzük. Saját bevallása szerint mikor a dalokkal foglalkozik, megtisztul a lelke, kizárja magából a külvilágot. Rendkívül fontosnak tartja a dalszövegeket: egy-egy rossz szó mindent tönkretehet!

Ken Hensley egy szál akusztikus gitár és egy zongora segítségével mutatja be a múlt, a jelen és a jövő dalait, a maguk egyszerűségében, úgy, ahogy egykor megszülettek. Örömmel válaszol bármilyen kérdésre, mely a dalokra, a dalszövegekre, a dallamokra, vagy a dalok történetére vonatkozik. Arra kéri hallgatóságát, bátran kérdezzenek egy-egy dal után, így a közönség aktív szerepet játszhat ebben a cseppet sem szokványos showműsorban!

A LiveSound bemutatja:
múlt, jelen, jövő
Egy este Ken Hensley-vel
2012. február 7., 20:00
PeCsa Café, Budapest
Jegyár: 4.500.- Ft, a koncert napján: 4.900.- Ft

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek Ken Hensley koncertjére országszerte a Ticketportal jegyirodáiban
Ken Hensley koncertjegyek az interneten kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással

Top