2. VilágVeleje Nyár – Európa Kiadó, Tankcsapda

Tavaly nyáron rendezte meg első ízben nyári programját a VilágVeleje Produkció. A siker nem maradt el, csak pozitív visszajelzéseket kaptak a szervezők a tavalyi buliról! A fesztiválnak idén is az Orczy Park ad otthont, amely Budapest egyik legszebb történelmi kertje, gyönyörű zöldfelület a főváros szívében. A fesztivál fő helyszíne a Nagyrét, itt kap helyet a nagyszínpad, a másik a különleges hangulatú tószínpad – melyet már csak a Csinibaba című filmből is illik ismerni –, ahol különleges, akusztikus programok kapnak helyet. A park könnyen megközelíthető, hiszen a Nagyvárad téren áll meg a 24-es villamos és a 3-as metró ahonnan 3 perc séta a park Ludovika téri bejárata, amely az idei fesztivál bejárata. Kapunyitás: 18.00.

Az első napon, június 15-én, pénteken a fő esemény a legendás Európa Kiadó – Love ’12 műsora. 1981. szeptember 13-án – épp egy évvel az URH debütálása után – lépett először színpadra az Európa Kiadó. Komoly munkába kezdtek, gyakorlatilag évente összeállt egy-egy új koncertprogram, ha nem is csupa friss szerzeménnyel, mert a korábbiak közül is mindig akadt olyan, amelyik kisebb zenei átalakítással tökéletesen beilleszkedett új környezetébe. Bizonyára sokan emlékeznek a Love ’82 és a Love ’92 lemezekre. Az évforduló meglepetéseket tartogat! Az Európa Kiadó előtt a Balaton együttes játszik.

A tószínpad éjszakai programja a ’80-a, ’90-es és a 2000-es évek underground zenéibe enged betekintést Bérczesi Róbert: „Én meg az Ének”, Peter Ogi, Legát Tibor, Őz Zsolt és a többiek részvételével.

A második napon, június 16-án mutatkozik be a fővárosi nagyközönségnek a megújult Tankcsapda! Az első budapesti koncerten terveik szerint két új dalt is előad a zenekar! Ezen az estén ráadásul a hazai rock színtér másik vezető csapatával, a Depresszióval játszanak egy színpadon. A tavaszi turnén bizonyította az új gitárossal, Sidivel felálló Tankcsapda, hogy energikusabb és erősebb, mint valaha. A Tele a Tankot 2012 Turné nyári budapesti állomása ez a koncert, ahova új dalokat is hoz az együttes. A nagy Tankcsapda koncertekhez méltó látvánnyal és pirotechnikával készül a csapat a budapesti megmérettetésre.

Az estét a Kowalsky meg a Vegából már ismerős arcokból álló Los Vegas zenekar indítja. Utánuk hazánk egyik legismertebb rockcsapata, a Depresszió veszi át a színpadot. A 12 éves zenekar sikert sikerre halmozott, erre a koncertre is harapós műsorral készülnek.

A tószínpadon a Szekeres András-Barbaró Attila duó játszik Junkies dalokat akusztikus formában, Szekeres-Barbaró Wurlitzer Band fedőnév alatt.

Ne hagyd ki a leghangulatosabb budapesti nyárindító bulit, és ne feledd: Minden szinten rock and roll!

Viharnap: június 17.

Kapcsolodó weboldalak:
Jegyek a VilágVeleje Nyárra országszerte a Ticketportal jegyirodáiban
VilágVeleje Nyár jegyek az interneten kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással

Top