Oldtimer Show Budapesten!

Tisztelt nosztalgiakedvelő közönség!

Az Oldtimer Show Kft. 2013. október 25-27-ig rendezi meg a szokásos szezonzáró oldtimer jármű kiállítását, a budapesti SYMA Rendezvényközpontban. A rendezvény minden nap 9-18 óráig tart nyitva!

Az „Oldtimer Show” idén is új látványosságokkal jelentkezik. A kiállításon 300db oldtimer jármű és gép kerül bemutatásra. Ismét vadonatúj kiállítási anyag! Az idei évben a kiegészítő rendezvényünk az „Ősgép Kiállítás” lesz. A kiállításon nem csak statikus bemutató lesz, hanem a 100 évnél is idősebb traktorok és a stabil motorok, működés közben is megcsodálhatók lesznek. Kétóránként lesz életre keltve néhány pöfékelő, lassú fordulatú ősgép. A motorizáció kedvelők máris élesíthetik a szaglószerveiket és a kameráikat. További interaktív programok: cséplőgép hajtás, traktor üléspróba, oldtimer versenyautó szimulátor a felnőtteknek, mini gőzgépen vonatozás a gyerekeknek.

A szalon hangulatú, elegáns kiállítócsarnokban igen ritka és nagy értékű veterán autók és motorok kerülnek majd bemutatásra. A nyugati világ járművei mellett a vörös csillagos korszak szinte teljes típuspalettája is bemutatásra kerül. Ezúttal nem egy MERKUR telepen, hanem a SYMA 8.000 négyzetméteres „A” kiállítócsarnokában. A nosztalgia hangulatról korabeli muzsika, korhű ruhába öltözött hostessek és rengeteg retro tárgy fog gondoskodni. A fő közlekedők fordulóiban a „Lemezárugyár Játék Kiállítás”-a és az „Autó és Vasútmodell Kiállítás” lesz látható. Nem csak gyerekeknek! A felnőttek ingyenes bor, pálinka és csokoládé kóstoláson vehetnek részt. A rendezvénycsarnokban kiemelkedő minőségű kávézóban és csokoládészalonban pihenhetnek meg az elfáradt látogatók. A vendéglátásról a Planet Sport Étterem fog gondoskodni, a kiállítócsarnokban és az 1. emeleti éttermében. Az illemhelyek környékén, a szokásos módon pihenőszékek lesznek elhelyezve. A rendezvény egészségügyi ellátásáról az Oxyteam orvos csapata fog gondoskodni. A gyerekek szórakoztatására a csarnok hátsó kuckójában autós szimulátorok lesznek felállítva, melyek díjmentesen kipróbálhatók. Amíg a szülők fotózzák egymást az oldtimer autók társaságában, addig a gyerekek itt eltölthetik az időt. A belépőjegye mellé minden látogató ingyen választhat egyet a színes magazinok közül, melyet a hostesseink fognak kínálgatni.

Parkolási információ! A SYMA Rendezvényközpont udvarán, vagyis a „Szoborpark” területén 500db autó díjmentes parkolására van lehetőség. Bejárat az Ifjúság útja felől! A SYMA Dózsa György úti oldala felől is díjmentes a parkolás, mivel a Dózsa György út 6 sávos útjának 1-1 szélső sávja parkolósáv. Ez a parkolási lehetőség is díjmentes! Aki fedett helyen szeretné az autóját elhelyezni, annak a Papp László Sportaréna alatti teremgarázst (bejárata szintén az Ifjúság útja felől) ajánljuk. Itt nagyon baráti áron, 500Ft-os napi díj ellenében lehet elhelyezni az autókat. A SYMA Rendezvényközpont minden tömegközlekedési eszközzel könnyen megközelíthető, a „STADIONOK” megállónál kell leszállni. A vidékről vasúttal érkezők a Keleti Pályaudvartól 800m megtétele után érhetnek el a SYMA-ba.

Mint mindig, az Oldtimer Show Kft. idén is keresi a rejtett kincseket. Tehát ha a hírlevelünket olyan oldtimer jármű tulajdonos, vagy annak ismerőse olvassa, akinek frissen restaurált, vagy régóta a szemek elől rejtegetett oldtimer autója vagy motorja van, bátran jelentkezzen a következő e-mail címre: info@oldtimershow.hu A jelentkezéshez a következő szükséges: járművenként 1-1db, kis méretű (2-300kb) fotó és a „benevezés” vagy „jelentkezés” kifejezés. A szervező a jelentkezőknek e-mailben fogja megküldeni a tudnivalókat. Természetesen a megszokott alapelvet szem előtt tartva, minden járműtípusból csak 1-1 példányt mutatunk be. Ha valamelyik típusból már elfogadtunk nevezést, akkor abból a típusból a „7.Oldtimer Show”-ra már nem tudunk elfogadni több nevezést. Talán majd a következő rendezvényünkre: „2.Oldtimerek Hétvégéje” Vasúttörténeti Park, 2014. április 11-13-ig. Kérjük, hogy olyan járművel ne jelentkezzenek, amelyek már voltak kiállítva az utolsó három rendezvényünkön.

A kiállításon bemutatásra kerülő oldtimer autók, motorok és gépek egy „oldtimer szépségverseny”-en vesznek majd részt. A szakmai zsűri a FIVA kategóriáknak megfelelően fogja díjazni külön az autókat és külön a motorokat. Néhány szervezői és néhány támogatói díj is kiosztásra kerül majd, a szombat 17:00 órai díjátadón. Összesen 28db díj vár kiosztásra a különböző kategóriákban.

Már most szeretnénk felhívni a közönség figyelmét, hogy a kiállított járművek között számos oldtimer autó és motor van eladó sorban. Az érdeklődők az „információ” pultnál regisztrálhatják eladási vagy vásárlási szándékukat. Eladásra csak olyan járművet tudunk regisztrálni, amely a 7.Oldtimer Show-n bemutatásra kerül! Félreértés ne essék, a jármű adás-vétel lehetősége csak a 7.Oldtimer Show kiállítói számára van nyitva. Jutalékmentesen! Az érdeklődő regisztrációja alapján, az érintett jármű tulajdonosa majd fel fogja venni az érdeklődőkkel a kapcsolatot, a kiállítást követően két héten belül. 2013-as újdonság a Horgász Show, mely szintén okt. 25-27-ig kerül megrendezésre, a SYMA Rendezvényközpont „B” és „C” csarnokaiban. Az Oldtimer Show-al egyidejű rendezvényt minden látogatónknak jó szívvel ajánljuk. A Horgász Show-ra külön belépőjeggyel lehet belépni!

Az Oldtimer Show-ról minden tájékoztatást és a friss információkat a www.oldtimershow.hu oldalon találja meg.

A rendezvényhez jó szórakozást kíván az Oldtimer Show Kft.!

Belépőjegy árak:
- felnőtt jegy: 4.000Ft (14 éves kor fölött)
- gyerek jegy: 2.500Ft (3-14 éves korig, 3 éves kor alatt díjmentes)
- családi jegy: 11.000Ft (2 felnőtt és 2 gyerek részére)
- kerekesszékes jegy: 2.000Ft (A kísérő részére nem érvényes! Mozgáskorlátozott igazolványt nem fogadunk el!)

A megváltott napijegy a rendezvény bármely szabadon választott napján felhasználható. A megváltott jegyet a SYMA passzázsában található beváltóhelyen eredeti Oldtimer Show belépőjegyre cserélik.

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek az Oldtimer Showra a Ticketportal jegyirodáiban
Olditmer Show jegyek az interneten otthoni jegynyomtatással

Top