The Golden Vocies of Gospel - ünnepi koncert Budapesten

Az amerikai templomok hangulatát hozza Budapestre egy igazán különleges produkció december 29-én, kedden este a Syma Rendezvényközpontba. THE GOLDEN VOICE OF GOSPEL egy izgalmas turné keretében járja a világot, hogy hangszeres és tradicionális kórustémákon keresztül mutassa be a gospel szépségeit. 2000-es indulásakor a formációt megálmodó Dwight Robson Tiszteletes a gospel műfaj legjobb amerikai képviselőit hívta meg együttesébe. Hosszú út vezetett Missouri St. Louis gettójából a mostani világturnéig, amelyen Robson már elismert Tiszteletesként hirdetheti az élet szeretetét.

Robson már 10 éves korától tagja volt a helyi templom kórusának. Tanulmányait Kaliforniában, Kansasban, majd a bostoni Egyetemen végezte. Doktori címe mellé teológiai mesterfokozatot szerzett, majd 14 éven át lelkipásztorként szolgált. Teljes odaadással vezette templomának gyermek- és felnőttkórusait, és a zenekarát. Zene iránti alázata és a közössége iránti önzetlen elkötelezettségének köszönhetően az emberek „az éneklő lelkész”-ként emlegették. Robsonhoz a gospel mellett, a pop és a színház világa is közel került. Az „It’s a Raining Men” című világslágert is előadó Weather Girlsvokalistájaként dolgozott, de fellépett Michael Jacksonnal és Mariah Carey-el is. Az „Oroszlánkirály” musicalnek kóruszenei vezetője, a berlini „Gospel Award” zenei rendezője is volt A THE GOLDEN VOICE OF GOSPEL formációt valódi, hús-vér muzsikusok és fantasztikus énekesek alkotják. A változatos repertoárban az ütős hangszerek, a zongora és a basszus egyenlő szerepet kapnak, ami felhőtlen jókedvet kölcsönöz az előadásnak. A közönség minden alkalommal egy nagyon személyes és páratlan élménnyel lesz gazdagabb: a jól ismert gospel dalok a déli spiritualitás felemelő tradicionális világába kalauzolják a nézőket. „Az előadás rendkívül inspiráló és lebilincselő, amely mindig az életet és a vallást hirdeti.” - foglalta össze Robson Tiszteletes a koncert esszenciáját.

A december 29-i koncert hazai vendége egyik legtehetségesebb fiatal énekesünk és formációja a Takács Nikolas és a Fool Moon lesz. A népszerű énekes és a vokálegyüttes közös produkciója 2012-ben egy adventi turnén már hatalmas sikert aratott, csakúgy, mint Music & Soul c. albumuk. Az A capella formáció fennállásának 12 éve alatt Nyugat-Európától Ázsiáig mintegy 15 országban koncertezett, Takács Nikolas-szal közös fellépésük az este izgalmas momentuma lesz.

A december végi koncert minden ízében egy afroamerikai örömünnepnek ígérkezik: igazi karácsonyzáró buli, fantasztikus slágerekkel - „Higher and Higher”, „Walk in The Light”, „Oh, Happy Day” - a Syma Rendezvényközpontban.

2013.12.29 19:00
SYMA Sport- és Rendezvényközpont

Dózsa György út 1.

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek a Golden Voices of Gospel koncertre a Ticketportal jegyirodáiban
Golden Voices of Gospel koncertjegyek az interneten otthoni jegynyomtatással

Top