Iced Earth: új lemez és koncert Budapesten

A napokban jelenik meg a klasszikus, sallangok nélküli heavy metal élzenekarának tekinthető Iced Earth új albuma. A Plagues Of Babylon című kiadványt egy európai turné keretében Budapesten is hallhatjuk, hiszen a floridai zenekar egy kaliforniai thrasher brigád, a Warbringer és egy ausztrál heavy metal csapat, az Elm Street társaságában a Club 202 színpadán játszik február 5-én.

24 éve jelent meg az Iced Earth első lemeze, és a kezdeti időket is beszámítva egy híján 30 éve létezik a a floridai Tampából indult heavy metal zenekar. Az évtizedes sikeres fennállás nem csak véletleneknek köszönhető: az alapító gitáros Jon Schaffer a kezdetektől teljes emberként, minden energiájával a banda boldogulásáért dolgozik.

Az Iced Earth tizedik lemeze, a 2011-ben megjelent Dystopia új fejezetet nyitott a zenekar történetében, hiszen ez volt Stu Block, az egykori Into Eternity énekes bemutatkozó albuma. A most januárban megjelenő lemezen az immár elismert és elfogadott énekes mellett megújult ritmusszekció lesz hallható: a dobok mögött Jon Dette játszik a családi okok miatt távozó Brent Smedley helyett, míg új basszusgitárosként Luke Appleton érkezett.

Az album címe Plagues Of Babylon, a borítóját pedig Eliran Kantor tervezte, aki korábban a Testament, az Atheist és a Sigh számára is készített már grafikákat. Már a borító is azt sugallja, hogy az új lemez sötétebb, súlyosabb és monumentálisabb, mint elődje. A címadó egy majd' 8 perces, kemény, odavágós és gyors nóta, mely rögtön magával ragadja és elsodorja a hallgatót az album közepén található hat számos blokkba. Ez a rész egyfajta horror/sci-fi történetet mond el, az Iced Earth-nél már megszokott koncepció mentén építkezve. Ezt követően öt önálló dal következik, köztük egy meglepő feldolgozás is. Az egyik első videót itt láthatjuk: http://youtu.be/7yLBNRyGvG8

„A Dystopiához hasonlítva ez egy magabiztosabb, grandiózusabb anyag – mondta el Schaffer, aki egyben a kiadvány producere is. - Már a 2011-es albumnál is éreztem, hogy hogy jó úton vagyunk, és szerintem ez most sincs másképp, de erre a lemezre egy kicsit több nagyívű, epikusra megírt dal került. A céljaim egyike az volt, hogy egy súlyosabb, ugyanakkor kevésbé kimunkált, inkább élő hangzású lemezt készítsünk. El akartam kerülni, hogy túlzottan kipolírozzuk az albumot. A precizitás és a görcsös akarás helyett inkább azt a pillanatot, és azokat az energiákat akartam elcsípni, amelyek az éppen turnézó, illetve a turnéról visszatérő bandát jellemzik.”

A korábbiakhoz hasonlóan Schaffer ezúttal is oroszlánrészt vállalt a dalszövegek megírásánál, és Stu Blockkal közösen komponálták a dalokat. Block így nyilatkozott a közös alkotómunkáról: „Egy kicsit nyugodtabb voltam, hiszen most már nem én vagyok az új fiú a csapatban. A Dystopia írásakor egy kicsit izgultam, de ezúttal már pontosan tudtuk Jonnal, hogy mire számítsunk egymástól.”

Az Iced Earth ereje persze nem csak egy vagy két tagján múlik, hanem az egész tagságon. „Arra van szükségünk, hogy mindenki a legjobbat nyújtsa a zenekarban. - mondta el Schaffer – az én feladatom, hogy kihozzam ezt belőlük. Sok ember nem bírja az efféle nyomást, sokan ötlettelenül állnak a dolgukhoz, de az Iced Earth tagjai nem ilyenek.”

Az évtizedek során hagyománnyá vált, hogy minden lemezen van egy olyan dal, amely valamiért különleges az alapító számára, és ez a hagyomány a Plagues Of Babylon lemezen sem törik meg. „Számomra a lemez egyik csúcspontja a Highwayman című dal, amelyben a legközelebbi barátaim énekelnek – mesélte el Schaffer. - A dal egy feldolgozás, melyet eredetileg Willie Nelson, Johnny Cash, Waylon Jennings és Kris Kristofferson énekelt. Ezúttal én, Russell Allen (Symphony X, Adrenaline Mob), Stu és Michael Poulsen (Volbeat) állt össze. Az Among The Living Dead című pedig dalban egy másik cimborám, Hansi Kürsch (Blind Guardian) tűnik fel. Nagyon örülök, hogy ennyi jó barátom működött közre az album készítésében, és ráadásul remek hangulatban tudtunk együtt dolgozni. Már jó pár éve terveztünk egy hasonló együttműködést, és ez most végre megvalósult.”

Az Iced Earth az új albumot azonnal meg is turnéztatja Európában, mégpedig a kaliforniai thrasher csapat, a Warbringer társaságában. A 2004-ben alakult együttes október végén adta ki negyedik lemezét, IV: Empires Collapse címmel. Black Sun, Black Moon című videójuk itt látható: http://youtu.be/xGV08TCcW3w

A Budapestre február 5-én érkező turnén részt vesz az ausztrál Elm Street is, akik 2011-ben készítették el debütáló albumukat: a Barbed Wire Metal című lemez dalai az Iron Maiden, a Judas Priest, a Manowar és a Savatage legjobb pillanatait idézik. Egyik legutóbbi videójuk itt látható: http://youtu.be/Obws3h3Cqw8

a Concerto Music bemutatja: Worldwide Plagues Tour 2014
2014. február 5., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Iced Earth, Warbringer, Elm Street koncertek
Belépő: 6900 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek az Iced Earth koncertre a Ticketportal jegyirodáiban
Iced Earth koncertjegyek az interneten otthoni jegynyomtatással

Top