Alterrock est a Pál Utcai Fiúkkal

Március 28-án az A38 szolgál a város legszínesebb alternatív rockzenei programjával: a hajó koncerttermében a minőségi magyar gitárzene három régimotoros képviselője, a Pál Utcai Fiúk, a Nulladik Változat és a Holt Költők Társasaága randizik majd a nagyérdeművel, miközben hol bohókásabb, hol merengőbb hangulatban duruzsolják majd fülünkbe az élet dolgairól mesélő dalaikat.

A Pál Utcai Fiúk kétségkívül az egyik legnépszerűbb hazai alternatív rock zenekar, mely rendszeresen szerepel Budapest kedvelt szórakozóhelyein, és vidéki városokban is. Sikerük már csak azért is figyelemre méltó, mert az együttes évtizedek - egész pontosan 1983 - óta működik kisebb nagyobb megszakításokkal, de még ma is képesek új rajongókat szerezni - itt-ott punkos elemeket is femutató - rockzenéjükkel, melyekhez "okos", sokatmondó dalszövegeket társítanak - nem is lehet ez másként egy olyan csapatnál, mely a rendszerváltás előtti undergound zenei élet kultikus bandája volt. Az akkoriban megjelent demójukat számos album követte az évek során, idén februárban pedig a legutóbbi, 2001-ben kiadott Ha jön az élet... című lemezük került újboli kiadásra, hiszen az eredeti kiadású példányok már évek óta elfogytak. Mindemellett a PUF egyáltalán nem a múltjából él, hiszen a zenészek már gőzerővel dolgoznak az új album dalain.

A PUF hajós koncertjén két, szintén tekintélyes múlttal rendelkező altercsapat szerepel majd. Az 1998-ban alakult Holt Költők Társaságának tagjai anno pusztán a közös zenélés öröméért álltak össze, tavaly pedig már negyedik stúdióalbumukat készítették el: a Szép lesz című korong a Nail Records gondozásában jelent meg. Zenéjükben egyszerű gitárdallamokhoz társulnak szomorkásan romantikus hangulatok, melyek a mindennapi élet dolgairól - elmúló szerelmek, elmúló fiatalkor, a felnőttlét kihívásai - szóló versek által adják át mindannyiunkhoz szóló üzenetüket.

A HKT egyik rendszeres koncert-társa a Nulladik Változat, mely 1989. óta működik független gitárzenekarként, s eddig hét albumot és kilenc videóklipet készített.. - ez utóbbiak immár az interneten is elérhetőek. A hosszú évek alatt számos különböző hangulatú korszakuk volt már: dalaik között a '80-as évek new wave hagyományai ugyanúgy felfedezhetők, mint az angolszász dark-gitárzene, vagy a letisztult, egyszerű rock elemei is, így a Nulladik Változat igazi színfolt a magyar zenei palettán. A saját klubbal is rendelkező csapat legutóbbi válogatáslemeze 'Retro' címen jelent meg. A három zenekar koncertjére jegyünket már most megválthatjuk, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, az A38 hajón és ezen a weboldalon.

Tudnivalók:

2007. március 28., szerda 20.00 óra
Budapest, A38 hajó
Pál Utcai Fiúk, Holt Költők Társasága, Nulladik Változat koncertek
Belépő: 1500 Ft, a rendezvény napján 1900 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

http://www.puf.hu
http://www.hkt.hu
http://www.nulladik.hu

Hallgatnivaló, látnivaló:

http://www.myspace.com/holtkoltok
http://www.myspace.com/nulladikvaltozat
http://www.youtube.com/nulladikvaltozat
http://www.youtube.com/holtkoltok
Top