Tíz nap, amely csak a kultúráról szól – így összegezhető az
október első heteiben megrendezendő Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A
Budapesti Őszi Fesztivál hagyományait folytató eseménysorozat a kortárs könnyű-
és komolyzene nagyágyúit sorakoztatja fel, az idei program meghatározó elemei az
elektronika, valamint a vizualitás lesznek. A fesztivál nyitóeseményeként
október 6-án a Műcsarnok főhomlokoztatát színezik be a 2012-es Paint Up!
Visualpower virtuális épületfestő verseny döntősei.Az A38
kultúrnaszádon a kultikus filmzenéiről világhíressé vált The Hidden Orchestra
mutatkozik be szintén október 6-án. A hangulatról hangulatra barangoló zenei
utazások egyik legkiemelkedőbb kortárs művelőjeként számon tartott edinburgh-i
formáció azonban nem az egyetlen világsztár fellépője a fesztiválnak, a brit
Matthew Herbert lemezlovas, zeneszerző, producer, a jazz és a digitális
táncmuzsikák megújítója, méltatói szerint egyike az utolsó zenei
polihisztoroknak. One Pig című legutóbbi albumával az Akváriumban ismerkedhet
meg október 7-én a közönség.
A dán Hotel Pro Forma, a háborúk
természetrajzát a japán képregények modorában elregélő War Sum Up című – a
Nemzeti Színházban október 10-én csak egy este játszott – darabja a nemzetközi
színházi élmezőnyt képviseli, csakúgy, mint az Átrium mozi színpadán október
11-én és 12-én a Niv Sheinfeld és Oren Laor által színpadra állított, kortárs
tánccal és szövegekkel tarkított Ship of Fools (Bolondok hajója) című produkció.
A világsztárok sorát a Trafóban október 13-án és 14-én fellépő ausztráliai
Chunky Move zárja az interaktív technológiára koreografált Glow című előadással.
A fesztivál nem feledkezik el a jazz rajongókról sem, az új helyszínre
költöző Budapest Jazz Club méltó helyszíne az idei Jazz maratonnak. A tizennégy
fővárosi kortárs magángaléria részvételével megvalósuló Kortárs Galériák
Éjszakája pedig idén a Café Budapest programkínálatát gazdagítja. A közönség az
előadások után sem marad majd egyedül: a cafébudapEST BAR mini performanszokkal,
koncertekkel és a fesztivál előadásait summázó közönségtalálkozókkal várja tíz
napon át minden este az érdeklődőket.
Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek a Café
Budapest rendezvényeire a Ticketportal jegyirodáiban
Café Budapest
jegyek az interneten kezelési költség nélkül, otthoni
jegynyomtatással