Interoperett és Love Letters a Belvárosi Színházban

Már a Belvárosi Színház rendezvényeire is vásárolhatunk jegyeket a Ticketportalon keresztül. A Belvárosi Színház - mint befogadószínház - színházterme korszerű építészeti kialakításásának, technikájának, kiszolgáló egységeinek és nézőterének köszönhetően egyaránt alkalmas különféle programok, rendezvények helyszínéül: májusban az Interoperett, valamint Hernádi Judit Gálffi László kétszemélyes előadása, a Love Letters is szerepel a programban.

A nemzetközileg is elismert Interoperett Társulatának műsorát - mely klasszikus magyar és osztrák operettekből egyaránt válogat - 16 éve láthatja és élvezheti a hazai és külföldi nagyközönség. A programban Kálmán, Lehár, Ábrahám, Strauss és Huszka legnépszerűbb operettjeiből kapunk egy csokorra valót, Kovács József rendezésében. A korábban a Vigadóban működött társulat 2005 márciusa óta Budapest egyik legcsodálatosabb új koncerttermében, a Belvárosi Színházban szerepel, a Budapest Lehár Zenekar, az Interoperett Tánckara, valamint a magyar opera és operett műfaj kimagasló egyéniségeinek közreműködésével.

A Belvárosi Színház májusi programjában szerepel a kétszemélyes előadás formájában színpadra vitt Love Letters is - Hernádi Judit és Gálffi László előadásában, Mácsai Pál rendezésében. A történet két főszereplője Andy és Melissa; Andy tíz évesen írja meg első levelét egy copfos kislánynak, s a kamasz Melissa mindenét odaadná Andyért. A sors elszakítja egymástól a két fiatalt, szerelmük levelekben lángol fel ismét, szakad meg, majd éled újjá. A négy évtizeden át írt sorok között két teljesen különböző egyéniség rajzolódik ki. Vajon beteljesülhet valaha a ez szerelem?

A Love Letters az amerikai szerző. L. A. Gurney egyik leggyakrabb játszott műve, mely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert. Hernádi Judit és Gálffi László bámulatos könnyedséggel ugrál térben is időben, lenyűgöző stílusban adva elő a két szerelmes történetét, akik a nézők előtt válnak felnőtté, szülővé, felelősségteljessé és szenvedélyesen szerelmessé.

A programokra jegyek válthatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon.

Programok a Belvárosi Színházban / tudnivalók:
Interoperett
- válogatás Kálmán, Lehár, Ábrahám, Strauss és Huszka legnépszerűbb operettjeiből
Rendező: Kovács József
Művészek: Arany Tamás, Balogh Csaba, Bozsó József, Buzás Viktor, Dávid Krisztina, Egri József, Fonyó Barbara , Hruby Edit, Keszler Éva, Molnár Marica, Nagy Ibolya, Szalai Csilla, Szász Katalin, Teremi Trixi, Tóth János, Vadász Zsolt, Xavier Rivadaneira.
Karnagyok: Farkas Pál és Pfeiffer Gyula
Koreográfus: Racskó Rita
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Előadásnapok: 2007. május 1-től október 13-ig, 20.30 kezdettel.
Belépő: 8500 Ft.

Love Letters - Szerelmes levelek
Írta:
A. R. Gurney
Rendezte: Mácsai Pál
Fordította: Vámos Miklós
Melissa - Hernádi Judit
Andy - Gálffi László
Előadásnapok: 2007. május 5., vasárnap és május 30., szerda 19.00 óra
Belépő: 2900 Ft, 3600 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

http://www.belvarosiszinhaz.hu
http://www.interoperett.hu
Top