Black Sabbath: The Dio Years - Magyarországon a Heaven and Hell!

Július 4-én Budapesten lép fel Tony Iommi, Geezer Butler, Vinny Appice és Ronnie James Dio. A Black Sabbath rajongói e négy név kapcsán rögtön tudják, mire készülhetünk a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, hiszen e négy zenész a Black Sabbath egyik legsikeresebb, Heaven and Hell néven ismertté vált korszakát jelenti - ezeket az éveket ezt idézik majd meg Budapesten.

Ronnie James Dio 1979-ben váltotta Ozzy Osbourne-t a Black Sabbath énekesi posztján, és a közreműködésével megjelent Heaven and Hell albumnak köszönhetően új életre kelt az addigra már igencsak rogyadozó zenekar, mely a műfaj úttörőjének számít. Dio rocktörténelmi érdemeit mi sem érzékelteti jobban, mint hogy a turnék során ő volt az, aki először használta a kézmozdulatot, mely mára a fémzenét kedvelők millióinak körében természetes: az "ördögvillát".

A közös munka rövidsége ellenére - Dio és Appice a Mob Rules album és egy koncertlemez után, '82-ben távozott a Sabbath-ból - a Heaven and Hell albummal és Dio karakteres hangjával fémjelzett évek az együttes egyik legsikeresebb korszakát jelentették. Éppen ennek köszönhető, hogy annyi év után a négy zenész 1992-ben ismét összeállt egy rövid időre, és elkészítette a Dehumanizer című albumot. Most, 15 évvel az első találkozás után ismét együtt zenélnek, s ebben az sem akadályozta meg őket, hogy az Ozzy-féle eredeti Black Sabbath 1998 óta szintén újra működik: Dio, Appice, valamint Butler és Iommi (akik az Ozzy-féle formációban is zenélnek) Heaven and Hell néven adott ki új lemezt, melynek Black Sabbath: The Dio Years lett a címe. A korong a régi slágerek mellett három új számot is tartalmaz, köztük a The Devil Cried című nótát.

Az új lemez és a hozzá kapcsolódó turné a régi idők sikereit idézi, hiszen Ozzy-val ellentétben Dio még mindig ereje teljében van, így a tavaszi kanadai és USA-béli koncertek hatalmas tömegek előtt, pokolian jó hangulatban zajllottak. A Heaven and Hell nyáron Európába is beköszön, s Közép-Európa sem marad ki a jóból: Ausztria, Lengyelország vagy éppen Csehország mellett Budapesten is fellép majd a csapat, méghozzá július 4-én, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A koncertre jegyek már kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon.

Heaven and Hell - Black Sabbath: The Dio Years
2007. július 4., szerda 19.00 óra
Budapest, Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpad
Belépő: 8900 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
www.livesound.hu
www.heavenandhelllive.com

Top