NOFX, Bane, Locust koncertek szeptemberben

Szeptember 12-én egy igazi legendát lát vendégül a BPRNR Booking: a kaliforniai skate punk színtér egyik legnagyobb neve a NOFX lép fel a Petőfi Csarnokban. Az őszi hónapban két további programot is kínál a koncerszervező iroda: szeptember 6-án az amerikai The Locust, szeptember 18-án pedig a szintén tengerentúli Bane érkezik majd a Kultiplexbe. Jegyek még kaphatók!

Szeptember 12-én a punkok és deszkások egyik kedvenc, és több mint húszéves működése révén mára már legendás kaliforniai punkzenekara, a NoFX teszi tiszteletét a Petőfi Csarnokban. Az immár 24 éves múltra visszatekintő zenekart nem nagyon kell bemutatni - annak ellenére sem, ha ez lesz első fellépésük hazánkban. A humoros, politikai töltetű szövegekkel felvértezett zenekar fellépése az év egyik legnagyobb bulijának ígérkezik.

A budapesti Semmi Komoly és a salgótarjáni Reflected lesz az est két hazai fellépője, mindkét zenekar sűrűn fordul meg a hazai klubokban.

Néhány nappal korábban, szeptember 6-án a The Locust lesz az est hivatalos fő zenekara. A san diego-i együttes őrült szintetizátoros screamo/grind zenéjével és színpadi megjelenésével vívta ki az underground zenerajongók figyelmét a 90-es évek végén. Azóta megfordultak a pályát indító GSL (Mars Volta, !!!, Jagaz Jazzsist) mellett olyan kiadóknál is, mint például a Mike Patton által alapított Ipecac, vagy az Epitaph alkiadójaként ismert Anti Records. Az est nyitóbandája a magyar crust/grind zászlóvivője, a budapesti Human Error, a koncertek után pedig egy jól összeszokott duo következik: a grazi Non Stop porno mozit és a Sziget fesztivált is (szó szerint) darabokra aprító Otto Von Schirach (Ipecac Records) és Pándi Balázs aka DJ Blaasarbeit (Chief Rebel Angel, Venetian Snares Pink+Green EP) kettőse mutat be egy grindcore / gangsta rap / jungle kabarét. Meztelenkedés, guminők, wc kefék és egyéb gusztusos dolgok nagy számban előfordulhatnak a színpadon, csak igazi pimpeknek és ho'-knak ajánlott.

Szeptember 18-án három amerikai csapat látogat a Kultiplexbe. Boston mindig is híres volt hardcore színteréről, és e színtér egyik bástyája a 90-es évek végétől a Bane. Ők többször megfordultak már Magyarországon, és minden alkalommal elképesztő energiát árasztó koncertet adtak... mindezt alátámasztva humánus, érzelemgazdag szövegvilággal - méltán ez az egyik legjobb, legpozitívabb hardcore zenekar napjainkban. A szintén fellépő Have Heart "The Things We Carry" című lemeze a tavalyi év egyik legnagyobb dobása volt, a Bridge 9 Records talán egyik legjobb kiadványa. A szintén bostoni ötös modern old school hardcore zenéjére nagyban hatott a kaliforniai Strife munkássága. A turné harmadik tengerentúli részvevője a kaliforniai Ceremony, a honi zenekar pedig a Zero Tolerance.

A három rendezvényre jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal partnerirodáiban, valamint ezen a weboldalon.

2007. szeptember 6., csütörtök 19.30
Budapest, Kultiplex
The Locust, Human Error, Otto von Schirach feat. DJ Blaaserbeit
Belépő: 2600 Ft elővételben, 3000 Ft a helyszínen.

2007. szeptember 12., szerda 19.00 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
NoFX, Semmi Komoly, Reflected koncertek
Belépő: aug. 31-ig 6400 Ft, szept. 1-től 7000 Ft.

2007. szeptember 18., kedd 20.00 óra
Budapest, Kultiplex
Bane, Have Heart, Ceremony, Zero Tolerance koncertek
Belépő: elővételben 2800 Ft, a helyszínen 3300 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.bprnr.com
http://www.nofxofficialwebsite.com

Hallgatnivaló, látnivaló:
http://www.myspace.com/banecentral
http://www.myspace.com/haveheart

http://www.myspace.com/ceremonyhc

http://www.myspace.com/zerotolerance

http://www.myspace.com/thelocust

http://www.myspace.com/ottovonschirach
http://www.myspace.com/thehumanerror
http://www.myspace.com/semmikomoly

http://www.myspace.com/reflectedpunkrock

Top