Ken Hensley - a Uriah Heep alapítója Budapesten

A zseniális Ken Hensley, a Uriah Heep zeneszerzője, billentyűse és alapítója december 6-án Budapestre látogat, hogy a Petőfi Csarnokban kápráztassa el rajongóit - mégozzá most először Magyarországon!

Az 1945-ben született Ken Hensley nagyszerű szövegíró és gitáros is egyben, s ő a Uriah Heep világslágerek 90 százalékának szerzője (pl. Easy Living, July Morning, Free Me, Sunrise és természetesen a Lady In Black) - egyben a kortárs rocktörténelem egyik legnagyobb egyénisége. Bár pályafutását elképesztő kalandok kísérték - történetek nőkkel, drogokkal, pénzzel, ügyvédekkel - Hensley túlélte ezeket, szemben számos pályatársával.

Sőt, mind a mai napig rendkívül sikeres, hangulatos koncerteket ad, s időről időre új, minőségi lemezeket jelentet meg. Eközben memoárján is dolgozik, mely sok-sok rajongója örömére hamarosan megjelenik When Too Many Dreams Come True (Ha túl sok álmunk válik valóra) címmel. Legutóbbi stúdiólemeze, a Blood On The Highway április 27-én került kiadásra, sok közreműködő sztárvendéggel, köztük Glenn Hughes-zal, Jorn Lande-val, Eve Gallacherrel és John Lawtonnal (a Uriah Heep egykori hangjával) - a lemez zenés formában mutatja be Hensley teljes pályafutását. A lemez a Uriah Heep legjobb pillanatait idézi, mégsem retro, hanem a hetvenes évek maga!

Saját, profi zenészekből álló csapatával Hensley most először látogat el Magyarországra, és mivel állítólag ez a búcsúturméja, valószínűleg egyben utoljára is... így a december 6-ai A38-as este Hensley és a legendás Uriah Heep rajongóinak egyaránt kötelező program, hiszen ezen az estén a szólóalbumok mellett a régi slágerek is előkerülnek, az előadás után pedig közönségtalálkozóra és autogramosztásra is sor kerül. Az est hangulatát egy magyar Deep Purple tribute zenekar, a Cry Free koncertje alapozza majd meg. Jegyek még kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatást is választhatunk.

2007. december 06., csütörtök 20.00 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Ken Hensley Band, Cry Free koncertek
Belépő: 5900 Ft.

A Ken Hensley Band tagjai:
Ken Hensley - billentyű, gitár, ének
Erik Hawk - ének és gitár
Sid Ringsby - basszus és ének
"Wild" Willy Bendiksen - dob

Program: a Uriah Heep és Ken szoló albumjainak anyaga.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu
http://www.ken-hensley.com/

Top