Gastroblues lemezbemutató az A38 hajón

A nyár ugyan még messze van, de a hagyományosan júliusban jelentkező, paksi Gastroblues Fesztivál rendszeres látogatói mégis összegyűlnek majd december 7-én, hiszen ezen a napon tarták az idén 15 éves rendezvény legjobb koncertjeit összefoglaló kiadványok bemutató estjét. Amit ráadásul borbarát találkozó és koncertek sora tarkít majd, többek között Julian Sas, Cliff Moore, Paul Camilleri, Ian Siegal vagy Török Ádám közreműködésével.

A Gastroblues Fesztivál az elmúlt mástél évizedben a leghedonistább nyári fesztivállá nőtte ki magát, hiszen egy hét blues, jazz és rockzene mellett rengeteg jóféle bor, hideg s meleg étkek, vaslóságos lukulluszi lakomák várják minden nyáron a látogatókat, méghozzá olyan exkluzív hangulatú helyszíneken, mint a paks büszkeségének számító gyönyörű Makovecz-templom.

Az elmúlt 15 évben olyan előadók fordultak meg a Gastroblues fesztiválon, min például a Colosseum, a Ten Years After, a Yardbirds, Keith Emerson, Glenn Hughes, a Nazareth, a Spencer Davis Group vagy éppen Chris Farlowe. E koncertek felvételeit tartalmazó az a most megjelenő hét darab DVD lemez, melyek december 7-én jelennek meg, és a tervek szerint csak az ez alkalomból szervezett exkluzív bemutató esten lesznek kaphatók. A koncertek hangfelvételei három CD-n is megjelennek majd, továbbá a tizenöt fesztivál történetét összefoglaló könyvek és fotóalbumok is szerepelnek majd a kínálatban.

A jubileumi kiadványok megjelenése számos koncertnek szolgál apropóul: nem sokkal öt óra után a hazai Jambalaya kezdi a zenélést, akik nevüket New Orleans nemzeti ételéről kapták, mely éppoly változatosan elkészíthető, ahogy a New Orleans-i muzsika is a legkülönbözőbb forrásokból táplálkozhat, a klasszikus zenétől a egészen a legmodernebb előadókig... csakúgy mint a Jambalaya együttes esetében, akiket az egyedi dobkíséret és a rézfúvós hangszerek jellegzetes játéka tesz összetéveszthetetlenné.

Ezt követően a már jól ismert Ian Siegal, majd Török Ádám és az angol gitáros, énekes és dalszuerző, Paul Camilleri következik, aki olyan zenekarokkal játszott együtt, mint a Status Quo, a John Mayall & The Bluesbreakers, Popa Chubby vagy Eric Burdon & The Animals. Itt lesz továbbá Cliff Moore, akiről kevesen tudják, hogy Gary Moore öccse, aki már ötévesen a dobfelszerelés mögött ült, majd gitárra váltott - jelenlegi együttesében Rich Blake basszusgitározik és énekel, valamint Tim Price dobol. Az est negyedik külföldi sztárvendége pedig Julian Sas lesz, aki a holland blues-rock élet legismertebb gitárosa, aki fantasztikus előadásmódjával egyre több rajongót szerez világszerte.

A koncertek után éjféltől közös jammelés veszi kezdetét, amin a magyar és a külföldi zenészek egyaránt ött lesznek. Eközben a hajó különtermében borbarát találkozóra is sor kerül, a Borbarát Magazin és a Budapesti Bortársaság, valamint számos borász közreműködésével. A december 7-ei exkluzív eseményre jegyek még kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon, ahol akár otthoni jegynyomtatást is választhatunk.

Gastroblues lemezbemutató koncertek
2007. december 7., péntek
Budapest, A38 hajó
Belépő: elővételben 3000 Ft, a helyszínen 3500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.gastroblues.hu
http://www.livesound.hu

Top