Óbudai Társaskör: jegyek már kaphatók!

Az Óbudai Társaskör épülete a régi Óbuda egyik, lakótelepek között megmaradt szigetén, az Árpád híd közelében található. A századfordulós, műemlék jellegű ház eredeti hangulatot idéző helyreállítása – az Ybl-díjjal jutalmazott építész, Korompay Katalin tervei nyomán – 1988-ban fejeződött be. Hagyományaihoz híven nemcsak a városrész, hanem Budapest kulturális és társasági életének is jólismert színfoltja. A professzionális művészeti rendezvények, kiállítások sokaságát látogató közönség mellett a bridzselni vágyók, a gyermekeiket zenére tanítani szándékozók, és a szenvedélyes fotósok is otthonra leltek a hangulatos környezetben. Az Óbudai Társaskör rendezvényeire belépők elővételben is kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható.

A világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok, majd az Auer Vonósnégyes mindennapos jelenléte az ország egyik legrangosabb zenei műhelyévé avatta a házat. A Liszt Ferenc Kamarazenekar által vezetett kamarazenekari kurzusokon vidéki és fővárosi kamarazenekarok vesznek részt nagy lelkesedéssel és – a zárókoncertek tanúsága szerint – látványos eredménnyel.

1995-től visszatérő program a Művészeti Szalon, ahol a különböző művészeti ágak - a zene, az irodalom és a képzőművészet - találkoztatásával egy-egy korra, gondolatkörre, művészeti jelenségre irányítjuk a közönség figyelmét. Nemcsak maradandó élményt kapnak, hanem olykor még gasztronómiai ízelítőt is.

A könnyű műfajt a Budapest Ragtime Band fémjelzi, mely megalakulása óta itt lelt otthonra. A Társaskör átriumos udvara, mely fölé vadgesztenyefák lombja borul, 1992 óta Muzsika a kertben címmel hangversenyek és nyári színházi produkciók helyszíne. Az Óbudai Nyár rendezvénysorozat keretében a Társaskör a Kiscelli-kastélyban, a Szent Péter és Pál Plébániatemplomban, és a Fő téren koncerteket, a Zichy-kastély udvarán pedig színházi előadásokat szervez.

Áprilisban a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével indul a program 3-án, majd másnap Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolaestje vár ránk. Ezt követően az Operamesék: Opera(és)irodalom sorozat keretében Merimée és Bize Carmenje elevenedik majd meg Várhelyi Éva, Lukács Monika, Wendler Attila és Sárkány Kázmér előaádásban.

A Költészet napja alkalmából Babits Mihály: Mozgófénykép című művát adja elő Borombovits Ágnes és Papp Dániel április 11-én, másnap pedig Pleszkán Frigyes a hazai jazz élet egyik kiemelkedő tehetségű zongoristája, valamint Jeszenszky György (dob) és Gayer Ferenc (nagybőgő) - emlékezik a nagy zongoristák utolsó mohikánjára, a tavaly elhunyt Oscar Petersonra (képünkön). A következő héten egy Rachmanyinov estre, majd az orvosokból álló Semmelweis Vonósnégyes koncertjére készülhetünk: a 25 éve együtt zenélő quartett Mozart és Haydn műveivel készül.

A jubileumi rendezvényekhez kapcsolódva az idén száz éves folyóirat a Nyugat és a zene kapcsolatát mutatja be a Traján Tamás és Várnagy Mihály szerkesztette április 18-ai progrma révén: Bartók, Kodály, Dohnányi, Popper Dávid művei, valamint megzenésített versek szerepelnek majd A "Nyugat" és a zene I. című esten. Másnap Czigány György vár minket játékos muzsikára 7*10 percben, 24-én Botos József gitárestjét, 25-én pedig Lőwenberg Dániel zongoraestjét hallgathatjuk meg. 26-án Nógrádi Péter szerzői estjére kerül sor több ősbemutatóval, végül a XIII. kerületi Zeneiskola fúvószenekarának koncertjével zárul az áprilisi program.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.obudaitarsaskor.hu

Top