Váci Tavaszi fesztivál – nyomtassa ki jegyét otthon!

„Vác városa már évek óta a fesztivál városok sorába tartozik. Részesei vagyunk tehát annak az egész ország kulturális életét megmozgató rendezvénysorozatnak, aminek elindítója és központja a Budapesti Tavaszi Fesztivál.

A Váci Tavaszi Fesztivál sem csupán magányos akció, amely előzmény és folytatás nélkül valósul meg, hanem beleilleszkedik egy egész évet átívelő, tartalmas programba, amely a nyári főtéri rendezvényekből, a Városházi esték, a Váci Világi Vigalom, az Őszi Művészeti Hetek és a Téli Ünnepi Napok eseményeiből áll össze.

Mindez gazdag kínálatot nyújt az érdeklődő váci polgároknak és idelátogató vendégeinknek. Évről évre a közönség fokozott figyelme kíséri ezeket a rendezvényeket, ami lemérhető a látogatottság kedvező alakulásával, a teltházas estékkel.

Az idei Tavaszi Fesztivál tervezett programja szintén joggal tart igényt a kedvező fogadtatásra. Városunk kiváló együttesei, híres szólistái mellett ismert és kedvelt vendég előadóművészek is szerepelnek a hangversenyeken, színházi előadásokon és egyéni előadói esteken a Színházi Világnap, a Haydn-év és a Radnóti évforduló keretében.

Aki belelapoz a 2009. évi Váci Tavaszi Fesztivál programjába, találkozhat a zene, a színház, az irodalom, a tánc és a képzőművészet jeles művészeinek neveivel, akik idehozzák művészetük legjavát, hogy a váci közönség elé lépjenek vele.„ (Dr. Bóth János, Vác város polgármestere, országgyűlési képviselő a Váci Tavaszi Fesztivál fővédnöke)

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyvásárlás az interneten a Váci Tavaszi Fesztivál programjaira, akár otthoni jegynyomtatással
Jegyvásárlás a Váci Tavaszi Fesztivál programjaira a Ticketportal jegyirodáiban
A váci Madávh Imre Művelődési Központ weboldala

Programok
2009. március 20-án, pénteken 19 órakor
A 25 éves Váci Szimfonikus Zenekar gálakoncertje
Közreműködik: Bogányi Gergely Liszt- és Kossuth – díjas zongoraművész
Vezényel: Farkas Pál karmester

2009. március 21-én, szombaton 15 órakor
Szeresd a testvéred!
Halász Judit előadása gyerekeknek és felnőtteknek

2009. március 22-én, vasárnap 19 órakor
Az „Idestova” zenés - verses előadása
Közreműködnek: Farkas Virág – tangóharmonika, fuvola, Nábelek Anita – ének, mese, Farkas Péter - gitár, Bardócz L. Csaba – versek, ének, gitár

2009. március 23-án, hétfőn 19 órakor
A Budapest Klezmer Band koncertje
Közreműködnek:
Jávori Ferenc - zongora, ének, Gazda Bence - hegedű, ének, Kohán István – klarinét, Tamás Gábor - harsona, ének, Nagy Anna – harmonika, Kiss Gábor – nagybőgő, Végh Balázs - dob, ütőhangszerek, Bíró Eszter – ének
Vendég: Dunai Tamás

2009. március 24-én, kedden 19 órakor
Ma a tiéd vagyok! - Kapócs Zsóka Karády-estje
2009. március 26-án, csütörtökön 19 órakor
Bevezetés-Átvezetés- Kivezetés
A váci Arcus Kiadó gondozásában megjelent könyveit mutatja be a szerző: Sándor György.

2009. március 27-én, pénteken 19 órakor
A Színházi Világnap alkalmából:
Molnár Ferenc: Az üvegcipő
Vígjáték három felvonásban
Főbb szerepekben: Vágó Kriszta, Dörner György, Szőcs Erika, Jakab Ádám, Bánffy György (Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész), Horváth Zsuzsa (Jászai- és Déryné-díjas) Koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas)
Rendezte : Pataki András

Március 28-án, szombaton 19 órakor
InTimE - 2008
Frenák Pál Társulat előadása
Koreográfus: Frenák Pál
Táncolják: Fekete Zoltán, Jantner Emese, Kolozsi Viktória, Lisa Kostur, Nelson Reguera, Czéh Balázs
Zene, zenei rendező:Gergely Attila

2009. március 31-én, kedden 19 órakor
A harmonika szerelmesei
Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és vendégei
A zenekar tagjai: Horváth János zongora, Czakó Tibor dob, Kiss László gitár, Móré István basszusgitár.
Vendégei: Pál Lajos és tanítványai Püspökhatvanból, Borbély József, Révész Milán, Zátrok Gábor

2009. április 3-án, pénteken 19 órakor
József és a színes, szélesvásznú álomkabát
A Sziget Színház előadásában
Zeneszerző: Andrew Lloyd Webber
Eredeti szöveg: Tim Rice
Fordító: Galambos Attila
Rendező: Pintér Tibor
Szereposztás: Petróczi Gábor, Pintér Tibor, Makrai Pál, Táborosi Márk, Sólymosi Ákos, Koska Levente, Berecz György, Mező Márió, Rosta Claudia

2009. április 4-én, szombaton 18 órakor
A szlovákiai Partizan Táncegyüttes műsora
(Slovenska Lupča)
Művészeti vezető: Igor Kovačovič
A váci Szlovák Kisebbségi Önkormányzat szervezésében

2009. április 5-én, vasárnap 18 órakor
Haydn Emlékév – 2009
Haydn: Nelson mise
Helyszín: Fehérek temploma, Vác Március 15. tér
A Vox Humana Énekkar és a Váci Szimfonikus Zenekar hangversenye

2009. április 8-án, szerdán 17 órakor
Simándy József újra „megszólal”…
Közreműködik: Simándi Péter, a művész fia, valamint Szilágyi Imre előadóművész

2009. április 9-én, csütörtökön 19 órakor
A váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Színjátszókörének előadásában
Dürrenmatt: A fizikusok

2009. április 10-én, pénteken 19 órakor
A Költészet Napja alkalmából: „Árny az árnyban…”
Versszínház Radnóti Miklós életéről születésének 100. évfordulója alkalmából
Turek Miklós előadásában.
Kísérő kiállítás Nágel Kornél grafikus művész alkotásaiból

Kiállítások
2009. március 13. 18 óra
„Hármasképek”
Tumbász András fotóművész kiállítása
Helyszín: Curia Galéria, Vác, Március 15. tér
Megtekinthető: április 13-ig

2009. március 20. 18 óra
Németh Géza képzőművész (Ipolyság) kiállítása
Megnyitja: Bozó Andrea művészettörténész
Megtekinthető: április 30-ig

2009. március 27. 18 óra
„Halhatatlan dallam”
Vincze József szobrászművész és Magyar Miklós festőművész kiállítása
Megnyitja: M. Garami Mária a Nagymarosi Képzőművészeti Egyesület elnöke.
Megtekinthető: április 30-ig

2009. március 26. 17 óra
„Tájak, emberek”
Molnár Ferenc fotóművész kiállítása
Helyszín: Margaréta Kávéház, Vác, Széchényi utca
Megnyitja: Kiss Zsolt önkormányzati képviselő
Megtekinthető: április 25-ig

Top