Anathema vonósnégyessel - MetalMania 2006

MetalMania: Anathema vonósnégyessel, Kisszínpad bolgár black metal-lal


Vonósnégyessel érkezik Budapestre az Anathema. A MetalMania Fesztiválon tehát különleges, a kontinensen még soha nem látott felállásban lép majd fel Liverpool második legjobb együttese… az exkluzív élmény garantált. A vonósnégyes csellistája a korábbi akusztikus koncertekről ismert David Wesling lesz. Szintén mikrofon mögé áll az elbűvölő Lee Douglas is, aki a női vokálokért felel majd; elbűvölő hangját többek között a Natural Disaster című albumról is ismerhetjük.


A Kisszínpad programja is színesedik. A műsor nem ér véget a Therion kezdése előtt, hanem még egy fellépővel bővül a program: a Casketgarden koncertje után a bolgár black metal együttesek legjobbika, a Korozy lép fel, melynek szimfonikus elemeket sem nélkülöző, nem egyszer atmoszférikus, ám mégis agresszív metal zenéjét olyan híres-hírhedt zenekarok inspirálták, mint az Arcturus, az Emperor vagy a Dimmu Borgir. Legutóbbi albumuk Nyugat-Európában is kedvező fogadtatásra lelt, sikereikben pedig nagy szerepet játszott az élő fellépéseik állandó részét képező show-műsor, amely bizony nem is maradhat el egy igazi vérbő black metal szeánsznál: a tagok teljes harci szerelésben, festéssel lépnek színpadra, és időnként női „asszisztensekkel” is fokozzák az élményt, ahogy azt a magyar közönség 2005-ben már megtapasztalhatta.



MetalMania 2006 – tudnivalók:

2006. március 2., csütörtök 13.00-01.00h

Budapest, Petőfi Csarnok

A Nagyszínpad fellépői: Therion, Anathema, Moonspell, Nevermore, Soilwork, Charon, Stereochrist, The Dethroners, Gire.

A Kisszínpad fellépői: Wackor, Prompt, Baby Bone, Autumn Twilight, Black Leaves, Remorse, Vale of Tears, Variola, Viative (ex-Relikvia), Nadir, Casketgarden, Korozy

Belépő: 7000 Ft.

Kapcsolódó weboldal itt.

Top