Retro Színház, Táncdalfesztivál Inotán, a Bakony Erőműben

2009. november 28.-án megnyitja kapuit az Inotai Retro Színház, a Bakonyi Erőmű Béke Művelődési Házában. A Pannon Várszínház, mely évek óta bérli, ám eddig főként raktárként és próbahelyszínként használta az épületet a jövőben a színház- és film- és képzőművészet remekeivel a 60-70-80-as évek életérzését kívánja megidézni a védetté nyilvánított épületben. Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben (Várpalotán Látóhatár-Palota Kft-nél a Zichy Imre u 10-ben), és az alábbi weboldalon.

Az inotai Retro Színház a Pannon Várszínház, a Bakonyi Erőmű Zrt. és Várpalota Város Önkormányzata összefogásával, együttműködésével valósulhat meg. A felújítási munkálatok költségeit az erőmű vállalta magára, míg a színháztechnikai berendezések beszerzését, az épület felszerelését a pannon Várszínház Nonprofit Kft. Finanszírozza. A projekthez az önkormányzat évi 10 millió forint támogatást biztosít.

A projekt alapötletét az adta, hogy a magyar vidék nem rendelkezik befogadó helyszínekkel. Sem a szűkebb értelemben vett hivatásos színházak, sem az alternatív, kortárs szemléletű kezdeményezések tekintetében.

A Pannon Várszínház változtatni szeretne ezen a helyzeten, bízva abban, hogy kezdeményezését újabbak követik. A Retro Színház 2009 novemberétől saját várpalotai játszóhelyként és befogadó színházként működik.

A Retro elnevezés apropójául szolgált az épület jellege, mivel az az 1950-es évek építészeti, képzőművészeti szemléletének máig érintetlen, páratlan alkotása. A szocialista realizmus szellemiséget tükröző művelődési ház igazi retro - építmény, kiemelkedő művészek mozdíthatatlan alkotásainak otthona.

Ez a környezet kiváló alkalmat kínál arra, hogy történelmünk megkerülhetetlen, máig válaszokat váró korszakában, az 50-60-70-80-as években született vagy e korszakra, annak máig tartó következményeire reagáló színpadi művek otthona legyen.

A Béke Művelődési Ház építészeti adottságai
A művelődési ház a 4 sávos 8-as számú főút mellett, annak közvetlen közelében, az egykori szimbolikus 3 inotai hűtőtorony szomszédságában található. Hatalmas parkolóval, büfével, jelenleg nem működő étteremmel, egyéb kiszolgáló helyiségekkel. Szabó István tervei szerint 1951-1959 években épült. A nagyterem befogadóképessége 480 fő, étterme 240 személyes.

A továbbiakban színházi előadásokon kívül egyéb kulturális rendezvényekkel is szándékukban áll bővíteni a Béke Művelődési Ház, Retro Színház funkcióit. Terveink között szerepel retro-, illetve művész mozi elindítása, az előtérben kamaraszínház berendezése, képzőművészeti, iparművészeti, illetve fotóművészeti kiállítások szervezése, valamint koncertek lebonyolítása is.

Nyitórendezvény
2009 November 28.-án este 19:00-kor az inotai Retro Színház ünnepélyes keretek között megnyitja kapuit. Nyitó előadásunk a Tánc-dal-fesztivál című saját produkciónk, melyet hajnalig tartó Retro buli követ, a Rulett együttessel és a Pannon Várszínház művészeivel.

Az előadáson meghívott vendégként jelen lesznek az Erőmű volt dolgozói is.

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek az Inotai Retro Színház (volt Béke MűvHáz) rendezvényeire a Ticketportal partnerüzeleteiben
Jegyek az Inotai Retro Színház (volt Béke MűvHáz) rendezvényeire az interneten

Top