House Of Lords: Budapesten a dallamos rockzene amerikai hősei

Hamarosan újra felidézhetjük a ’80-as évek őrült, arénás rock koncertjeinek hangulatát: Budapestre érkezik ugyanis a House Of Lords nevű amerikai zenekar, akik a dallamos rockzene legnagyobb ászainak nyomában járva adnak koncertet február 14-én a Club 202-ben.

A House Of Lords zenekar ’80-as évek végén tűnt fel Los Angelesben, és köszönhetően annak, hogy koránt sem zöldfülű zenészekből verbuválódott, már az első lemezével kiválóan is foglalta össze mindazt, ami a ’80-as évek „Aréna rockzenéjében” (lásd Whitesnake, Deep Purple, Van Halen) jó volt: dallamos, fülbemászó nóták és jól megjegyezhető minden refrének, hatalmas gitárszólókkal és monumentális hangzásvilággal. Pár évvel megalakulásuk után a csapat már a Scorpions mellett lépett fel, és a korszak végének egyik legsikeresebb dallamos rockzenekarává váltak, olyan slágerekkel, mint a Remember My Name vagy a Wanna Be Loved: http://youtu.be/moCo3wIB2ts .

A ’90-es évek elején több nagy sikerű lemez (Sahara, Demons Down) következett, annak ellenére, hogy számos tagcsere tarkította a történéseket. Végül azonban ezt a csapatot is elérte a végzet, csakúgy, mint a műfaj számos további képviselőjét: a mindent elsöprő grunge hullám parkolópályára küldte őket, és a tagok szétszéledtek.

Az ezredforduló után aztán újra összeállt a House Of Lords, méghozzá a védjeggyé vált énekhangot biztosító frontember, James Christian közreműködésével, aki az alapító Gregg Giuffria mellett meghatározó tagnak számított. Egy kísérletező irányú progresszív rockzenei album után ott folytatták, ahol anno megszakadt a történet: a World Upside Down és a Come To My Kingdom című lemezeken az ismét ugyanazt az első osztályú AOR (Album-oriented Rock) zenét kapjuk, amit a legendás időkben.

Elnézve a csapat 21. századi történetét, sokan emlékeznek még ezekre az időkre, hiszen a House Of Lords az új albumok mellett hosszas turnékat is bonyolított az Egyesült Államokban és Európában (2008-ban hazánkban is jártak), majd nekiláttak a Cartesian Dreams című lemez munkálatainak. A legfrissebb, Big Money című korong pedig 2011 szeptemberében jelent meg, s James Christian szerint mindenben méltó a legendás múlthoz: "Ugyanazt a módszert követjük a Big Money készítésénél is, mint korábban: megpróbáljuk megírni és aztán felvenni a létező legjobb dalokat, amikre csak képesek vagyunk. Mindig jóval több dalt írunk, mint ami egy lemezre ráfér, és csak a legjobbakat válogatjuk ki végül. És persze továbbra is dallamos rockzenét játszunk. Ez az a zene, ami miatt anno hangszert fogtunk a kezünkbe – így hűek is maradunk hozzá!" – mondta el a felvételek kapcsán. Az új lemez Someday When című dalához klip is készült, amit itt tekinthetünk meg: http://youtu.be/Va6gk6GYgfs

A mostani turné keretében a korábban Wigwamként ismert Club 202-ben lép fel a House Of Lords február 14-én, ahova elkíséri őket a Spanyolországból származó gitármágus, Jordi Sandalinas dallamokkal tűzdelt heavy metal játszó zenekara, a Sandalinas is. Hazai részről a Rubicon, az Avatar és az Asphalt Horsemen szerepel majd az este folyamán.

A Hammer Concerts bemutatja: Big Money Tour 2012
2012. február 14., kedd 18 óra
Budapest, Club 202 (ex-Wigwam)
House Of Lords, Sandalinas, Rubicon, Avatar, Asphalt Horsemen koncertek
Belépő: 4490 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek a House of Lords koncertjére országszerte a Ticketportal jegyirodáiban
House of Lords koncertjegyek az interneten kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással

Top