Itt az első 40… Újabb fellépők a FEZEN-en

Azt, hogy a székesfehérvári FEZEN evolúciója csodával határos mértékben felgyorsult, az elmúlt évek kiválóan bizonyították, azt pedig, hogy ez a fejlődés idén is folytatódik mindenki tudja, aki felcsipegette az elmúlt hónapokban elszórt információmorzsákat. Ám az ismétlés sosem árt, nem is beszélve azokról, akik lemaradtak valamiről. Nézzük tehát, kiket is lát vendégül 2013-ban a fehérvári MÁV pálya!

Ha nem mennénk tovább az elsőként konfirmált Deep Purple-nél, már akkor is nyugodt szívvel nevezhetnénk a fesztivált az idei év legfontosabb könnyűzenei eseményének a régióban, hiszen minden idők egyik legnagyobb rockzenekaráról van szó. Ám nem állunk itt meg a legendák csatasorba állításában, hiszen több óriási hatással bíró brigád reszeli majd a riffeket a focipályán. A Fear Factory, az Amorphis és a visszatérő Dragonforce arcpirítóan tehetséges zenészei pedig azt fogják bizonyítani, hogy a nagy öregek mellett a fiatalabb generációra is kötelező odafigyelni.

Sajnálatos módon az Arch Enemy a napokban visszalépett, de gőzerővel dolgozunk azon, hogy megfelelő színvonalú bandával pótoljuk a visszalépésük által keletkezett űrt. Az alábbi szűkszavú közleményt juttatták el hozzánk, melyet teljes egészében megosztunk veletek:

„Sajnálattal, de idén nyárra le kell mondanunk az európai fesztiválkoncertjeinket. Ennek oka olyan családi ügyek, amelyek az adott időszakban teljesen lekötik a figyelmünket. Jelenleg azon dolgozunk, hogy ezeket a bulikat átkössük a jövő évre. Szeretnénk megköszönni a fesztiválok szervezőinek és persze a rajongóinknak a megértésüket és a folyamatos támogatásukat. A köztes időt arra fogjuk használni, hogy befejezzük a munkát a közelgő DVD/BlueRay kiadványunkon és hogy folytassuk a dalszerzést a következő Arch Enemy lemezhez. Várjuk a találkozást veletek 2014-ben! Metál!

Némiképp barátságosabb húrokat fog pengetni a tavalyi elmaradását pótló Tito & Tarantula, akik messzeföldön híresek forró hangulatú koncertjeikről. Az MR2 vonal egyik legnagyobb ásza szintén nem hagy majd időt a végtagok pihentetésére, hiteles szemtanúk állítják ugyanis, hogy a N.O.H.A. képtelen hibázni élőben.

És ha már foci, akkor a hazai pálya előnyeit élvezőket se hagyjuk ki. Itt lesz a vérátömlesztésen átesett Tankcsapda is, Ákos a Budapest Arénában óriási sikerrel bemutatott programjával érkezik. A közönség szívét mindörökre elkobzó Péterffy Bori is visszatér, ragyogni fog a Kispál által hagyott űrt játszi könnyedséggel betöltő Kiscsillag, és akkor még nem említettük az olyan kihagyhatatlan fesztiválkellékeket, mint a Heaven Street Seven, a PASO, a Vad Fruttik, a Fish!, a Supernem, a Road, a Depresszió vagy a Subscribe. A szélsőségesebb műfajok képviselői közül érkezik az elmúlt évek legnagyobb robbanását előidéző Leander Rising, a Watch My Dying, az Insane, az idei év egyik nagy reménységének számító HELLAND,  de egy frissen újjáéledt legendát is láthatunk majd a betonkemény Neck Sprain képében. Természetesen az olyan lokális kedvencekről sem feledkezhetünk meg, mint a Cadaveres, az Eleven Hold vagy a Sleepless.

A program, a jelenlegi állás szerint:

07.31. szerda

08.01. csütörtök

08.02. péntek

08.03. szombat

Dalriada

Tankcsapda

Ákos

Deep Purple

Kowalsky Meg A Vega

Road

Fear Factory

Amorphis

Supernem

Kiscsillag

Dragonforce

EDDA

Fish!

Péterfy Bori & A Love Band

Pokolgép

Depresszió

Leander Rising

Tito & Tarantula

Európa Kiadó

Vad Fruttik

Open Stage

Ganxsta Zolee & A Kartell

N.O.H.A.

HS7

Insane

Action

Subscribe

P.A.S.O.

Neck Sprain

Junkies

Brains

Palotai Rewind

Watch My Dying

Sleepless

Wisdom

Ocho Macho

AB/CD

Lorán Barnabás

HétköznaPI CSAlódások

Cadaveres

Helland

Rekop György

Hollywood Rose

Konflikt

Cherry Bomb

 

Ska-Pécs

Blind Myself

  

Eleven Hold

Subscribe plays RATM

  

Pély Barna Trió

Beat Dis

  

Dombóvári István

Paradicsom

   

Badár Sándor

   

Aranyosi Péter


A korábbi évekhez hasonlóan április 11-től elérhetők lesznek a napijegyek is. A 3+1 napos bérletek április 11- május 10-ig 12.300 Ft-ért vásárolhatók meg. A mottó pedig továbbra is érvényes: korábban olcsóbb.

Kapcsolódó weboldalak:
Akciós bérletek a FEZEN Fesztiválra a Ticketportal jegyirodáiban
Akciós FEZEN bérletek az interneten otthoni jegynyomtatással


 

Top