Pozsonyban és Kassán koncertezik a Deep Purple

A februári, budapesti koncert után októberben könnyedén duplázhatnak a Deep Purple fanatikusok, hiszen a legendás csapat világ körüli turnéja ismét régiónkba érkezik: ezúttal Pozsonyban, majd Kassán lépnek fel a rock nagyöregjei. A két szlovákiai koncertre itthon is vásárolhatunk belépőket.

2006 februárjában Magyarországon is teltházas koncertet adtak a hard rock brit nagyöregjei, akik ezúttal is egy lelkes, élettel teli produkcióval kápráztatták el a nagyérdeműt. A több mint százmillió lemezt eladott Deep Purple a mai napig a kemény rockzene legnagyobb együttese, mely a számos tagcsere, valamint a különböző korszakváltások ellenére is a műfaj meghatározó bandája tudott maradni az elmúlt évtizedek során, s képes volt újra és újra a csúcsra törni.

A csapat immáron sokadik fénykorát éli, 2002 óta az Ian Gillan (ének), Steve Morse (gitár), Roger Glover (basszusgitár), Ian Paice (dobos) és Don Airey (billentyűs hangszerek) felállásban működik. 2005 őszén jelent meg legutóbbi, 'Rapture Of The Deep' című lemezük, mely a kritikusok szerint a csapat klasszikus korszakához való visszatérésként értékelhető. Az albumot monstre világkörüli turnén mutatják be a közönségnek: a februári budapesti koncert után Japán és Ausztrália felé vették az irányt, most ősszel pedig ismét Európába érkeznek, végiglátogatva a még kimaradt államokat, köztük Oroszországot, de még Kazahsztánt is. Az Újvilág sem marad ki: novemberben már Dél-Amerikában turnézik a csapat.

Az újabb európai kanyar része a két szlovákiai koncert: az október 4-én tartandó pozsonyi és 7-ei kassai koncert a magyar rajongóknak is remek lehetőséget nyújt a zenekarral való újbóli találkozásra, vagy éppen a februári élmény pótlására azoknak, akik lemaradtak a budapesti buliról. A fantasztikus hangulat ezúttal is garantált, hiszen az új album dalai mellett továbbra is előkerülnek olyan klasszikusok is, mint a Smoke on the Water, a Perfect Strangers, a Lazy, a Space Truckin', a Hush vagy a Black Night.

A rajongók számára az országhatárok sem jelenthetnek akadályt, hiszen a belépőjegyeket itthon, a Ticketportal hálózatában is beszerezhetjük, az utazás pedig könnyedén megoldható a menetrend szerint közlekedő közvetlen vonat- és buszjáratok segítségével. Autóval sem hosszú az út, hiszen mindkét koncert helyszíne pár kilométerre található a magyar határtól.

Tudnivalók:
2006. október 4., szerda 20.00 óra
Pozsony, Incheba Expoarena
Belépő: 1090-1840 SK (kb. 8-14 000 Ft) szektortól függően.

2006. október 7., szombat 20.00 óra
Kassa, Steel Aréna
Belépő: 1090 SK (kb. 8000 Ft)
Jegyek kaphatók a Ticketportal országos értékesítő hálózatában, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.deep-purple.com/
https://www.ticketportal.hu/

Top