Detail info
Close

Antonia Vai

Antonia Vai

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Antonia Vai Lemezbemutató koncert
2017. október 7., 20.00
A38 Hajó — Koncertterem

Az együttes tagjai: Antonia Vai – ének, Günsberger Ákos – gitár, Gányi Marcell – nagybőgő, Kovács Miklós – ütőhangszerek

Támogatók
: Az A38 Hajóval közös program.

Elővételes jegyár: 1400 Ft

Az egzotikus megjelenésű, svéd–magyar származású, soult folkkal és cseppnyi poppal ötvöző díva, Antonia Vai idén ősszel újabb nagylemezt jelentet meg, melynek első single-je a Warrior Soul, amit egy Marokkóban forgatott klippel tavasszal mutatott be. A sokoldalú énekesnő nemcsak előadja, szerzi is saját dalait. A Warrior Soul is így született: a benne élő belső nomád énekli a dalt. „Amikor úgy érzem, hogy nem találom a helyem, közeleg valaminek a vége, muszáj elindulnom. Nekem az út az otthonom, egy álmodozó nomád lakik bennem, aki nem hagy nyugodni. Az új dal is ilyen körülmények között született, az úton és az útnak írtam. Velem együtt utazott három országon át, mire elkészült: a bevezetőjét Marokkóban vettük fel egy ottani flamencogitárossal, a többi részét Budapesten és Stockholmban rögzítettük.” A dal legfontosabb témája annak az ősi belső erőnek a megtalálása és felébresztése, ami egy rossz időszak után előrehajt minket és segít felállni.

Top