Detail info
Close

32. Gastroblues Fesztivál

32. Gastroblues Fesztivál

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

A paksi Gastroblues Fesztivál idén is koncertekkel, főzőversennyel, magyar nemzeti ételek-italok bemutatójával várja a BLUES, JAZZ, ROCK és a GASZTRONÓMIA híveit, valamint a BORBARÁTOKAT.
A fesztivál egy hetes zenei programja bő 50 koncertből áll majd össze 5 helyszínen. A helyszínek közé bekerült az Atomerőmű Sportegyesület, vagyis az ASE nemrég megújult kosárcsarnoka, ahol a hazai és külföldi sztárvendégek is játszanak majd. Köztük lesz a jazz-rock triójával fellépő Matteo Mancuso, a 21. századi bluest és számos egyéb műfaj gitárjátékát megújító fiatal olasz virtuóz, és Laura Cox, a gyönyörű francia rockgitáros is.
A hazai előadók közül többek között itt játszik az Omega-alapítótag, Debreczeni Ferenc dobos vezetésével életre hívott, a legendás együttes emlékét őrző Omega Testamentum, valamint Tornóczky Ferenc nemrég létrehozott, népszerű blues rock zenekara, a Tornóczky All Access.
A Mike Gotthard és Szebényi Dániel alkotta Blues MD - akárcsak tavaly - kiegészül vendégekkel, ezúttal Ganxsta Zolee és Takács Vilkó alkotta Dos Diavolos, valamint Vitáris Iván csatlakoznak hozzájuk. Fellép a Kézdy Lucával és Závodi Jánossal kiegészült Mini együttes is.

A klubkoncertekre hétfőn, kedden és szerdán a Gastroblues Klubban kerül sor, a hét második felében pedig az ASE Sport Étteremben: többek között a Charlie Firpo Blues Band, a Rudán Joe Akusztik, a Loyal Apples’ Club vagy a Dos Diavolos produkcióját hallhatjuk majd.

A szombati templomi koncerteken több határon túli formáció mutatja meg magát, így a rozsnyói Pál Balázs Jenő Band vagy a kézdivásárhelyi Brothers Zenekar.
A hagyományos borbarát találkozó július 5-6-án lesz, az érdeklődők számos helyi pincészet, így az Eszterbauer, a Takler (Szekszárd), a Légli (Balatonboglár) és a Tiffán (Villány) borait kóstolhatják meg.
Elővételben pénteki és szombati napijegyek, valamint fesztiválbérlet vásárolható. További jegytípusok is elérhetők lesznek a helyszínen.
Részletes program, helyszínek és jegyárak: 
július 5., péntek - ASE Sportcsarnok – napijeggyel, bérlettel látogatható
17:00 – Teddy Harpo & Benkő Zsolt Duo, Tornóczky All Access, Laura Cox (Franciaország), Omega Testamentum –
július 5., péntek - ASE Sport Étterem - klubkoncert jeggyel, napijeggyel, bérlettel látogatható
Éjféltől - Gordanov Blues Ghetto (ASE Sport Étterem)   
július 6., szombat - ASE Sportcsarnok – napijeggyel, bérlettel látogatható
17:00 – Petruska & Pintér Petra, Mini együttes vendég: Závodi János, Matteo Mancuso (Olaszország), Blues MD (Szebényi Dániel, Mike Gotthard, Gudics Martin, Gudics Marcell) vendégek: Dos Diavolos (Ganxsta Zolee & Takács Vilkó) és Vitáris Iván (Ivan & The Parazol)
július 6., szombat – Evangelikus templom – bérlettel, templomi koncertjeggyel látogatható
10:00 - Fehér Nóra, Vadkerti Imre, Koltay Kurszán, Szekeres Zoltán, Szebényi Dániel & Gotthárd Mihály, Pál Balázs Jenő & Czakó József, Gordanov Blues Ghetto
július 6., szombat - ASE Sport Étterem- klubkoncert jeggyel, napijeggyel, bérlettel látogatható
Éjféltől - Dos Diavolos (Ganxsta Zolee & Takács Vilkó)
Jegytípusok:
Bérlet – minden programra érvényes – 14.990 Ft
Napijegyek péntek, szombat (ASE Csarnok, klubkoncert) – 8.990 Ft

Top