Detail info
Close

Zwack Múzeum és látogatóközpont

Zwack Múzeum és látogatóközpont

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

“Dr. Zwack! Das ist ein Unicum!” – jelentette ki II. József amint megkóstolta a királyi orvosa által készített főzetet és megalkotta a legendás elnevezést.

 Magyarország legismertebb és egyben legrejtelmesebb likőrje a Zwack család évszázados titkait őrzi. Az ital receptjének megőrzéséhez több hőstörténet is kötődik, többek közt az az eset, amikor a Zwack gyár 1948-as államosításakor a család hamis receptúrát adott át a kommunista államnak, így megőrizve az Unicum függetlenségét. 

A pontos előállítási mód és recept máig sem ismert, azt azonban tudjuk, hogy több mint 40 féle gyógynövény alkotja összetevőit, melyeket finomszeszben áztatnak, majd lepárolnak használat előtt.

A közel 150 éves vállalat és alapító családja elképesztő történetei elevenednek meg egy rövidfilm formájában a Zwack gyár vetítőtermében, a túra első állomásaként. A látványos bevezető után, testközelből is találkozhat a legendás ital történelmével az Unicum kiállításon, mely a családi ereklyéktől a cég korszakalkotó plakátkampányáig széleskörű betekintést enged ebbe a kevéssé ismert világba.
A túra fénypontjaként egy szakértő kíséretében tekinthet a színfalak mögé, a gyár pincéjében, ahol több mint 500 fahordó őrzi a Zwackok büszkeségét. Ismerkedjen meg az Unicum legtisztább formájával és kóstolja meg a különböző típusokat egyenesen a hordókból.

A program tartalma:
Belépő a Zwack múzeumba audio guide-dal (elérhető több nyelven: angol, német, orosz, francia, lengyel, olasz)
Film vetítés a Zwack család és a gyár töténetéről 
3 különböző Unicum kóstolása: Draft Unicum, Draft Unicum Szilva és Exclusive Unicum Reserva

Zwack Múzeum és látogatóközpont (1095 Budapest, Dandár út. 1.)
Érkezés: A program kezdete előtt 15 perccel!!

Top