Detail info
Close

Péter Bence Zongora Koncertje

Péter Bence Zongora Koncertje

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Leírás: Péter Bence 2012 januárjában világrekordot döntött, amikor egy perc alatt 765 hangot szólaltatott meg egy zongorán. Ezzel a teljesítménnyel, mint a „világ leggyorsabb zongoristája” bekerült a Guinnes Rekordok Könyvébe. Autodidaktamódon kezdett el játszani, majd négyévesen felvették a debreceni zeneiskola előkészítőjébe. Gyorsan beleszeretett a klasszikus zenébe. Mozart és Chopin voltak a kedvencei, első saját szerzeményeit is az ő hatásukra komponálta alig hétévesen! Tizenhárom évesen családi segítséggel jelentette meg első zongora CD-jét. Debütáló albumát Green Music címmel adták ki 2004-ben. Ugyanebben az évben elnyerte a Ferenczy György Nemzetközi Zongora Verseny harmadik díját. 2006-tól a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szakán tanult, majd ugyanebben az évben a Békéscsabai Országos Zongoraverseny döntőse volt. A világ legnagyobb városai után most Szegeden is hallhatjuk és láthatjuk Péter Bence lehengerlő zongorajátékát.
Top