Detail info
Close

Fejős Éva - Utazz velem!

Fejős Éva - Utazz velem!

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Fejős Éva : Utazz velem!
2017.11.16. 19:00
Már gyerekként sokat ábrándoztam és történeteket találtam ki, amelyeket filmszerűen láttam magam előtt. Később ezeket a történeteket elkezdtem leírogatni, saját szórakoztatásomra. Meglepve tapasztaltam, milyen erejük van a leírt mondatoknak, és azt is, hogy a történetet elég csak elkezdenem – az idővel folytatja önmagát.Tinédzserként már novellákat írtam, aztán jöttek a regények. Mindig magamnak írtam (így van ez ma is), de örömmel fogadtam, amikor a barátaim, családtagjaim, ismerőseim beleolvastak egyik-másik kéziratomba, és szinte követelték a folytatást. Sosem álmodtam mást magamnak, mint az írást. Sok-sok regénykéziratom várja a megjelenést, persze folyamatosan újakon “dolgozom” – ezt nem is nevezem munkának, még ha mára ez lett a hivatásom -, mert hihetetlen élvezet, ahogy előttem, a képernyőn és a képzeletemben kibontakozik egy új történet, és szinte olvasóként, izgatottan várom a folytatást, kíváncsi vagyok rá, hogy mivel lepnek meg a szereplőim a következő fejezetekben.
Az első regényem Carol N. Fire álnéven,1999-ben jelent meg.Az elmúlt 6 évben pedig további 16 regényem került kiadásra. 2013-ban saját könyvkiadót alapítottam, Erawan Könyvkiadó néven, ahol a saját regényeim mellett külföldi regényeket is megjelentetek magyarul a Fejős Éva könyvtára-sorozatban. A külföldi regények mind az én választásaim, sok-sok kézirat elolvasása után döntök egy-egy regény megjelentetése mellett.
A magazinos újságírói pályámat a Képes Európánál kezdtem, de szabadúszóként több napi- és hetilapba dolgoztam. 2001-2012 között a Nők Lapja újságírója voltam.
A Családban marad… című egészségügyi tévésorozat forgatókönyvét írtam. A sorozat Nívódíjban részesült.
2003-ban Minőségi Újságírásért-Díjat kaptam.

Helyfoglalás érkezési sorrendben történik!

Top