Detail info
Close

A TÁNC Fesztiválja - bérlet

A TÁNC Fesztiválja - bérlet

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Rendíthetetlenül tavaszodik, és ez már tizenhárom éve azt jelenti a kortárs táncszínházi szakmában tevékenykedők számára, hogy közeledik A TÁNC Fesztiválja Veszprémben.
Évről évre izgalmas, várakozással teli időszak ez, hiszen Önök elé, no meg a tekintetes zsűri elé kell állni, és ennek súlya van mindannyiunk számára. Izgatott és örömteli várakozás ez. Néha azt gondolom, jó néhányan vannak Önök között, akik évek óta hasonló jó érzésekkel várják Veszprémben a tavaszt.
Az idei programunk csupa frissen készült produkciót tartalmaz, az együttesek az idei szezon repertoárjából kínálják előadásaikat a fesztivál közönségének.
Újdonság, hogy terjeszkedünk. Balatonfüreden, a nyitónapon Ladányi Andrea estje jelzi, hogy rendezvényünk A Kultúra Magyar Városában is tervezi jövőjét. A TÁNC Fesztiválja 2010-ben egy testvérprogramot indít útjára, a RETRO-TÁNC Fesztivált Inotán, a nemrég nyílott Retro Színházban. Ezzel a lépéssel közelebb szeretnénk vinni a műfajt a régió egyéb településein élő kultúrakedvelő emberekhez, hogy újabb híveket szerezhessünk a táncszínházak számára. Kitartó veszprémi törzsközönségünk különbusz járatokkal juthat el az inotai Retro-ba.

Részletes program itt található, jegyeket ezen az oldalon vásárolhat.
Top