Detail info
Close

Visconti: Megszállottság (National Theatre)

Visconti: Megszállottság (National Theatre)

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Színházi előadás felvételről, a londoni National Theatre-ből szünet nélkül, 130 perc, 2017, angol nyelven, magyar felirattal

Rendező: Ivo van Hove

Jude Law főszereplésével Ivo van Hove állította a színpadra a Barbican Theatre-ben Luchino Visconti 1943-ban készült, Megszállottság című filmjének színházi változatát. Érdekes, hogy a belga rendezőnek ez már a negyedik olyan darabja, amelyet Visconti-filmek alapján rendez. A Megszállottság eredetileg James M. Cain A postás mindig kétszer csenget című regényéből készült.

Egy nap, munkát keresve jóképű csavargó állít be az útszéli fogadóba, Gino, aki ellenállhatatlan hatással van a fogadó tulajdonosának fiatal feleségére, Giovannára. A fiatal férfi miközben munkát kap a házban, hamarosan a nő szeretője lesz. A férj csak útjában áll szenvedélyeiknek, ezért kitervelik, hogy végeznek vele. A bűntény azonban nem hoz megnyugvást számukra, csak arra jó, hogy elszakítsa őket egymástól. Az előadás a görög tragédiákat idézi: a szereplők nem kerülhetik el előre látható végzetüket.
A produkció a londoni Barbican és az amszterdami Toneelgroep koprodukciójában valósult meg. 

Szereplők: Jude Law, Halina Reijn, Chukwudi Iwuji, Aysha Kala

Jegyár elővételben 2.500-Ft, az előadás napján 2.900-Ft

Top