Hozd el barátaid Anastacia koncertjére, CD lesz a jutalmad!

Szeptember 6-án Budapesten lép fel az igazi „fekete hanggal” megáldott világsztár, Anastacia. A koncert hangulatának megalapozásához hosszas tárgyalások után egy ifjú, ámbár annál tehetségesebb művésznőt választott Anastacia, Noémi Virág személyében, akit korábban a Neo Tones együttesből, majd Mindennapok címmel megjelent első szólóalbumáról ismerhet a közönség. Viva Comet jelölt, a zenetévé egyik legtöbbet játszott klipje a lemez "Hiányzol" című dalából készült első videó. Anastacia személyesen hallgatta meg és így választotta ki a rengeteg jelentkező közül. A választásban nagy szerepet játszott a lemez hangulata amelyben visszaköszön egyebek között a szerelem, a barátok, a család, a lázadás és a boldogság egyaránt.

A koncertre most igazán megéri elhívni barátainkat is, hiszen aki három vagy több jegyet vesz a a koncertre a Ticketportal központi irodájában, ajándékba kapja Anastacia legutóbbi, Heavy Rotation című albumát. Aki eddig vásárolt egy vagy két belépőjegyet, az is megkaphatja a CD-t, ha a Ticketportal központi irodában vásárolja következő jegyét (és elhozza az előző jegyeit is).

Az akció az augusztus 24. és szeptember 5. között vehető igénybe, a Ticketportal központi irodájában (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 49. Nyitva: H-P 10-18).

a GoProduction bemutatja: Anastacia koncert
2009. szeptember 6., vasárnap 20 óra (kapunyitás: 19 óra)
Budapest, SYMA Rendezvényközpont
Belépő: állóhely 9.990 Ft
kiemelt állóhely: 12.990 Ft.
ülőhelyek: 10.990-12.990 Ft
VIP ülőhelyek vendéglátással: 22.990 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
Anastacia jegyek a Ticketportal jegyirodáiban országszerte
Anastacia koncertjegyek az interneten otthoni jegynyomtatással is, kezelési költség nélkül
http://anastaciakoncert.freeblog.hu
http://www.syma.hu

Top