Ismét Sonata Arctica - Jegyek már kaphatók!

Novemberben ismét Sonata Arctica. A zenekar immáron menetrendszerűnek mondható módon ősszel újra Európában turnézik. Hazánkban is a hagyományoknak megfelelően novemberben lépnek fel (ahogy 2007-ben és 2008-ban is): 17-én a Petőfi Csarnokban lehet megtekinteni a csapatot.A koncertre szóló belépőnket megválthatjuk országszerte a Ticketportal jegyirodáiban, és az alábbi weboldalon.

Sonata ArcticaTony Kakko idén úgy nyilatkozott a Sonata Arctica zenei elképzeléseiről, hogy vissza kellett menniük az időben a zenekar megalapításáig és újra átgondolni azt. Hozzátették a speed/power metalos irányvonalhoz a ma őket foglalkoztató különböző stílusokat – s nemrég megjelent, The Days of Grays című lemezük kitűnően szemlélteti ezt.
Az együttes 1996-os születésekor - akkoriban még Tricky Beans néven - még hard rock zenével próbálkoztak. Három évvel később már megjelent az első nagylemezük Ecliptica címmel, rajta a Sonata Arctica-ra jellemző védjegyszerű zenével: gyors, dallamos metal, rengeteg billentyűvel és a jellegzetes, magas énekhanggal. Gyors befutásukat jól jelzi, hogy 2000-ben már a Stratovarius és a Rhapsody előzenekaraként turnézták be Európát (több, mint 30 koncert - 10 országban), többek között Budapesten is felléptek.
A sikernek köszönhetően a nagykiadók is megkörnyékezték a zenekart, s végül a Nuclear Blast soraiba szerződtek. A Reckoning Night és Unia lemezekkel még nagyobb elismeréseket értek el - hazánkba a Nightwish nagyszabású turnéjának keretében is eljutottak. A már említett The Days of Grays koronggal pedig olyan munkát tettek le az asztalra, amire nyíltan lehetnek büszkék, hiszen úgy vannak benne a Sonata Arcticára eddig is jellemző stílusjegyek, hogy közben mégis egy teljesen új oldalukról mutatkoznak be.
A hat aranylemezes zenekartól most is egy hatalmas koncertre számíthatunk (erre kellő bizonyíték a tavalyi és azelőtti szerepléseik is), ahol a hatalmas dallamok és éneklések mellett már a The Days of Grays kitűnő számaival is találkozhatunk.
A turnén a bemelegítést a női frontemberrel kiálló holland Delain és a szintén finn, power metalban utazó Winterborn zenekarokra bízták. A koncertre jegyeket a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon vásárolhatunk.

Tudnivalók:
The Days Of Grays Tour 2009
2009. november 17., kedd 19.00 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Sonata Arctica, Delain, Winterborn koncertek

Belépő: 6500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
Koncertjegyek országszerte a Ticketportal irodáiban 
Koncertjegyek akár otthoni jegynyomtatással, kezelési költség nélkül
http://www.sonataarctica.info
http://www.concerto.hu
https://www.ticketportal.hu
http://www.myspace.com/sonataarctica
http://www.myspace.com/delainmusic
http://www.myspace.com/winterbornband

Top