Rapülők-koncertjegyek - hamarosan kaphatók!

Rapülők - koncertjegyek hamarosan kaphatók a ticketportalon!


Landolnak a Rapülők
-------------------
A repülőkkel kapcsolatban egy dolog mindig is biztos volt: soha sem maradnak fenn. A fizika törvényeire rácáfolva mégis akadt egy legénység, amely "gépét" a csúcson tartva hagyta abba, és fura módon azóta is benne van a levegőben.

A RAPÜLÕK (Berkes Gábor, Geszti Péter és Szentmihályi Gábor) szabad szemmel is jól látható kondenzcsíkot hagytak a hazai popzene egén.

12 év után azonban eljött a végső visszaszámlálás ideje, és a legendás zenegép landol, aztán pedig örökre a hangárba gurul. Újra jönnek a RAPÜLŐK.

A zenekar mindössze két esztendő alatt hangsebességgel játszotta be magát a fülekbe: 1992 és 1994 között két albumot adtak ki: a Rapülők és a Rapeta is több mint 200.000 példányban kelt el, s ezzel mindkettő gyémántlemez lett.

1994. januárjában négy Sportcsarnoknyi rapülni vágyó engedte útjára a csapatot, nem is sejtve, hogy hátra van még a nagy visszatérés.

Ebben az évezredben először és utoljára!
Nagy visszatérők, de nem hagyományos értelemben. Nagy visszatérőknek manapság már azokat hívjuk, akik újra és újra visszatérnek, de ez rapülő, nem bumeráng. A fiúk mindenkit elvisznek még egy utolsó körre. Ezután már csak az új lemez, és a fergeteges búcsúkoncertrõl készült DVD őrzi a hajdani nagy rapülések emlékét. 10 honfitársunkból 8 tutira tud Rapülők - dalszöveget idézni. Ezek a dalok annyira környezetbarátok, hogy érdemes őket újrahasznosítani…

Riszájkling (angolul úgy írják: recycling, de szerintünk ennek semmi értelme…)

Az újrahasznosítás során egy világszínvonalú show és egy különleges CD születik.

Nem nosztalgiakoncertrõl és nem „besztofválogatásról” van szó, hanem a kor kihívásainak megfelelő produkcióról.

A Rapülők saját magukat dolgozzák fel, eljátszanak zenéikkel, szövegeikkel és azzal a gondolattal, hogy mi lenne ha most…

Miért pont most??
Berkes Gábor:
„Vettem egy új zongorát és szeretném használni a színpadon.”

Geszti Péter:
„Azért, mert az akarok lenni, aki akkor voltam, mikor az akartam lenni, ami most vagyok.”

Szentmihályi Gábor:
„Azért, mert utálok szánkózni és januárban mi mást csinálhat az ember. Azért, mert még egyszer szeretnék egy komoly(talan) dolgot csinálni az életben. Azért, mert most találkozott újra hármunk élete.”

Jegyárak:
9990, 10990, 12990 HUF



 

Top